Mint évről-évre megszokhattátok, egyre népesebb külföldi felhozatallal jelentkezünk a szezonnyitó Show forgatagát illetően. Idén is rengeteg csemege várható, köztük ez a gyönyörű 66-os Mustang kabrió, ami Szlovákiából érkezik hozzánk.

Az autót 2008-ban hozták be Európába, igencsak lelakott állapotban, új tulajdonosa - Juraj Petrá¹, a Mustang Club Slovakia egyik oszlopos tagja - számára pedig nem is volt kérdéses, hogy a gép komoly restauráción esik majd át. A Foose-féle stílus mindig is a kedvencei közé tartozott, a sors azonban úgy hozta, hogy ennél komolyabb szinten is betekintést nyert a Mester alkotásaiba.

A találkozást a Mustang gyártásának 45. évfordulójára szervezett ünnepség, és az ezzel egybekötött nyugati part - keleti part túra hozta el. Az út, melyre cirka 650 Mustang vállalkozott,  Santa Monicában indult, a rajthoz a klub csapatostul látogatott ki, ahol sikerült találkozniuk Chip Foose-zal is. Ő nagyon készségesen állt a világ másik oldaláról érkezett srácokhoz: legnagyobb meglepetésükre meginvitálta őket Huntington Beach-en található műhelyébe, ahol Foose több alkotását is megcsodálhatták, köztük felesége 2005-ös Mustangját is, melyet kifejezetten az évfordulóra építettek.

Juraj elképzeléseinek pont ez a stílus felelt meg a legjobban - nem volt eltúlozva, a finom átalakítások pedig csak megerősítették az autó karakterét, kívül-belül.

Az új élményektől felvillanyozva, hazaérvén rögtön elkezdődött a saját vas felújítása, ami külsőleg még ugyanezen a nyáron készen is lett. Ősszel Juraj a SEMA Show alkalmával találkozott ismét Foose-zal, azonban itt már konkrét kéréssel állt elő: egy aláírást kért az autóépítőtől, a kesztyűtartója ajtajára, amit magával vitt a kiállításra.

Foose örült a felkérésnek, az aláírás mellé pedig másodpercek alatt rajzolt egy Mustangot is emlékül - annyi biztos, hogy hősünk megbizonyosodhatott róla, hogy minden pontosan úgy történik, ahogy azt az Overhaulin' epizódjaiban láthatta!

Az azóta kompletten elkészült Mustang alig néhány hét múlva nálunk is megtekinthető lesz - ő pedig csak egy, az idén igencsak népes - cirka 30 autót (!) felvonultató - szlovák stand felhozatalából. A Mustang Klub két további gyöngyszemet - köztük egy Shelby Eleanor Mustangot -  hoz a 66-os Converitble mellé, a többi, gyönyörűen átépített utcai autó közt pedig TechArt Cayenne, valamint igen durván átépített japán vasak is várhatók - részleteiben minden megtekinthető, március 30-tól a Hungexpón, idei szezonnyitó rendezvényünkön!

Mindez pedig csak egy kis ízelítő idei, igencsak erős nemzetközi felhozatalunkból, melybe összesen 10 országból várunk autókat, szerte Európából! További előzetesekért figyeld híreinket - meglepetés pedig  lesz még, nem is kevés!