Honda, és nagy nyomaték - a két, alaphelyzetben igazán össze nem egyeztethető fogalom, időtlen idők óta a márkával kapcsolatos cinkelődés forrása, főleg odaát, a V8-asok földjén. Nos, a következő videó rendesen rácáfol a papírformára!

Az igen látványosra sikeredett futamra múlt hétvégén került sor Texasban, a TX2K12 névre hallgató gyorsulási verseny alkalmával. Főszereplője egy brutálisan felhúzott Honda S2000-es, mely a drag gumikra rászabadított erő hatására többször is két kerékre áll.

A látvány félelmetes, a vélhetően nem direkt prezentált erődemonstráció pedig kis híján balesetbe is torkollik a nedves pályán. Az autó pontos paramétereiről nincs igazán infó, mindenesetre az egyik videón bevillanó emberfejnyi turbóból, valamint a címből (8 second 2JZ S2000) azért lehet következtetni.

Sanya, a feladat adott szemcsó