Több ízben említettük már az orosz tuning szcénát fennállásunk során, általában igen megoszló vélemények mellett. A mai darab szépségébe viszont nem hinném, hogy bárki belekötne.

Legfőképp azért, mert sokkal inkább beszélhetünk restaurációról, mint átalakításról, legalábbis a VAZ 2101 legendás gyári formáját illetően. A '79-es évjáratú 1200-es két éve került jelenlegi gazdájához, egy nálunk divatos kamusztoriba illő hirdetésen keresztül. Özvegy nagymama uráról rámaradt, öt éve fűtött garázsban álló, nem használt, de minden évben gondosan leszervizelt autója - ki az aki ezt beveszi?

Odakint pedig úgy néz ki, mégis létezik ilyen, a piros Lada ugyanis hibátlan állapotban volt - teendő persze így is akadt vele.

Első lépésként a motor lett cserés, mégpedig egy 2103-asból származó 1.5 literes blokkra. Az így kapott 78 lóerő már kimozdította a vasat a lustaságból, pláne, hogy az eredeti erőforrás minden bizonnyal már a gyári 60-at sem teljesítette. Az ötéves álldogálás utáni intenzív használattól ráadásul gyanúsan füstölni is kezdett, a hiba keresése helyett azonban - főleg odakint, a Ladák szülőhazájában - egyszerűbb opció volt a transzplantáció.

Ezt követte a leginkább látható módosítás, a futómű megültetése. Ilyen drasztikus mélységet természetesen egyetlen utángyártott alkatrésszel sem lehetséges elérni - ehhez a típushoz pedig hagyjuk meg, nem is túl nagy a kínálat tuningeszközök terén - így hát maradt a fűrészelés. Az első rugókból 5, a hátsókból 6 menetet vágtak ki, a gátlókat felkeményítették, cserére kerültek továbbá a szilentek, valamint a diffi is.

Odabent - szigorúan a gyári séma szerint - minden szépen felújításra került, kezdve a bordó bőrözéssel az üléseken és az ajtókárpitokon. Szép állapotú, eredeti kormányig, valamint originál Lada fejegység váltotta továbbá az elöregedett példányokat.

Odakint maradt minden gyári állapotban, a lámpák, valamint a hűtőrács cserélődtek újabb darabokra, utóbbi már a márkajelzés nélkül. A gyári lemezfelniket a dísztárcsa elhagyásával (vagy lelopták?), valamint fekete fényezéssel sportosították, erre tett rá még egy lapáttal a gumikra vulkanizált fehér perem, igazi retrós hangulatot adva az autónak.

Ahogyan a mellékelt ábra is mutatja, nem feltétlen kell rengeteg átalakítás, hogy akár a Ladák hazájában is utánunk forduljanak - pláne egy ilyen alap esetén.