Jó pár hónap eltelt, mióta utoljára hírt adtunk egy szépen megépített Challengerről, de a floridai székhelyű Ultimate Auto végre megtörte a csendet és megörvendeztette az amerikai autó őrülteket egy igazán szép widebody kittel.

A Dodge oldalát teljesen átformáló brutális szélesítés-tömeg egyben helyet csinál a hatalmas, 24 colos Savini felniknek. A hátsó kerekeken nem kisebb, mint 405/25-ös Pirelli gumik feszülnek, amikkel a tapadás tulajdonképp megoldottnak tekinthető. A külső módosítások között találunk még átalakított első-hátsó lökhárítót, új fényszórókat és hűtőmaszkot, a motorháztetőn plexiüveg ablakot, amin keresztül a motor is megtekinthető, valamint az ajtó nyitását elektromosan oldották meg, hogy a kilincsek ne törjék meg az autó vonalát.

A beltérről nem tudunk meg sokat, de a képek alapján az sem maradt érintetlen, a csomagtartóban a laminált padlót kicsit indokolatlannak tartom.

A 6.4 literes V8-as motor kompresszorral gazdagodott, a gázokat pedig Magnatflow kipufogórendszer vezeti el egy méretes, trapéz alakú végen keresztül, de teljesítményadatokat nem kötöttek a közönség orrára.