Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Augusztus 21-én szombaton érkezett 3. állomásához a Street Legal Racing idei gyorsulási sorozata, ami ismét Kalocsán került megrendezésre. Ez a verseny annyiban volt rendhagyó, hogy most egészen 24 órán keresztül lehetett volna gyorsulni.

Igen nem véletlen írtam, hogy „lehetett volna“, mivel valami hihetlen átok folytán ahányszor csak Kalocsán voltunk egy autós rendezvény keretei között, eddig kivétel nélkül nem úsztuk meg eső nélkül. Szerencsére azért a mostani versenyen egészen sokáig jó volt az idő, de a délelőtti zuhé épp elég volt ahhoz, hogy sokakat viszariasszon a kijöveteltől.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Pedig maga a rendezvény jól szervezett és pörgős volt, a rekord mennyiségben lezajlott futamokat csak néha zavarta meg egy-két kisebb áramszünet még a verseny elején. Volt minden, ami egy jó rendezvényhez kell: étel-ital bár, DJ live mix, gumi füstölés a la Imi Team, Borsay Szabolcs guiness rekorder Street Fighter bemutatója, carStyling.hu & OPTX autós szépség verseny, számos kiállító - köztük kiemelten a Master Tuning és a Streetracing Magazin - és természetesen gyorsulás minden mennyiségben a már megszokott 1/8 mérföldes versenytávon.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Sajnos speakerek tekintetében nem igazán sikerült jól választani, Frenkivel még nem is volt semmi gáz, akárki akármit mond szerintem jó volt, de Segal valahogy - fogalmazzunk így - nem volt az igazi. A versenyre elég sokan eljöttek az oldalról is: egy egész különítmény érkezett Pécsről Gordon vezetésével (aki mellesleg beújított egy gyönyőrű Honda S2000-t), itt volt Civiccoupe, RT, 1.6vti, Saybor, Furlong, Ottohoner és még nagyon sokan mások, ezúton is köszönjük mindenkinek aki kilátogatott, jó volt veletek találkozni.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A versenyen több egészen komoly autó is részt vett, így számos látványos futamot láthattak a nézők. Pár perc erejéig a ringről is ismert két gyorsasági motorral szerelt Ededesign Extrém Trabant gyorsulását is megcsodálhattuk, valamint külön kiemelnénk még azt az osztrák Opel Kadettot is, ami az időmérők során nagyon szépen teljesített, csak egy sajnálatos műszaki hiba miatt nem sikerült az első négy közé kerülnie. Mindehhez én is nagyban hozzájárultam - mivel kipróbáltam - és ezúton még egyszer elnézést kérek tőle. Igen komoly volt még a versenyen részt vevő S600 Brabus Mercedes is, ami a maga 560 lóerejével még ezen a rövid távon is nagyon brutál eredményt produkált.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Az egész napi időmérő futamok után következtek a döntők. A harmadik kategóriát Gordon egy S2000-sel nyerte RT Integrája előtt, aki egy kissé elkönnyelműsködte a döntőt. Civiccoupe Integra motoros Civic-je a verseny végére gallyra vágott kuplungja miatt a 3. helyen végzett, viszont még így is a kis döntőben kettesből indulva kettesben nyert (!!). A negyedik kategóriát egy “váz” 325-ös öszkerekes BMW-nek látszó tárgy nyerte, ami egyébként - ajtó, Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!motorháztető, csomagtartó és szélvédő híján - igencsak megosztotta a versenyzők véleményét. Legközelebb talán indítani kellene épített (vagy bontott?) kategóriát is. A második Endyhgt turbóval szerelt Bravoja, a harmadik pedig egy pécsi Eclipse lett. Az ötödik kategóriát a brutális Brabus Merci vitte egy szintén nem gyenge S2-es Audi és egy BMW elött. A női kategória nyertese szintén a "váz" BMW lett, egy hölgy sofőr vezénylésében, megelőzve ezzel egy Mini Coopert és egy Honda Civicet. A diesel kategóriában pedig egy Golf I, a Saybor tuning Ibizája és egy régebbi VW Passat volt a sorrend.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Közülünk ketten is a döntőbe kerültek, de sajnos ott már elvéreztek. Daniel már rögtön az első futamnál beugrott a Taxival és a Quad autójával versenyző barátnője is kihulott a női kategóriából. Szintén beugrás miatt nem szerzett kupát az egyik nagy esélyes, a Szegedről ismert 2.7 literes "Tanuló" BMW sem.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A gyorsulási verseny mellett a nap folyamán sor került a carStyling.hu és az OPTX által szervezett autó-szépségversenyre is. Itt három kategóriában lehetett nevezni, amelyek névszerint az Extrém, Szolíd valamint a Neon voltak. A Neon kategóriában - lévén a fénytechnika csak éjjel látszik - szombat hajnalban már eredményt is hirdettünk: első helyezett a Mastertuning Opel tigrája, második egy Fiat Punto és harmadik pedig egy Toyota Celica lett. A másik két kategóriában éjféltől egészen délután fél hatig lehetett nevezni, de a legtöbben természetesen ez után töltötték ki a nevezési lapot. A megmérettetésen számos Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!szempont figyelembe vételével pontoztuk a megjelent autókat, végül az extrém kategória első helyét Civiccoupe gyűjtőtte be a Mastertuningos Opel Tigra és az Imi Team egyik BMW-je elött. A Szolid-ban pedig egy IV-es Golf, a Mastertuningos A4-es és a Brabus Merci lettek a dobogósok. Sajnos a közelgő vihar kicsit megtépázta ezt a részét a dolgoknak, a felvonulás kicsit kutyafuttában történt és az eredményhirdetésre sem kerülhetett sor.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Az eső szerencsére még megvárta a döntőket, utána a gyorsulások eredményhirdetése következett a 4 m2-es sátor alatt, na annak is megvolt a feelingje :) a rendezvényt az Imi Team neon és pirotechnikai elemekkel fűszerezett gumiégetési produkciója zárta - mindez már szakadó esőben.

Kicsit hosszú, de alapjában véve egy nagyon jó buli volt ez az augusztusi nap. Kigyorsultuk magunkat rendesen, ezúton is nagy köszönet a Street Legal Racingnek a király szervezésért -remélhetőleg legközelebb már tényleg nagyobb szerencséjük lesz az időjárással!

Mit is írhatnék még? Versenyzőőőőőőőőőőőőőők...