Van közvetlen szomszédainknál egy rendezvény, ami - szégyen vagy sem - egészen idáig kimaradt a repertorárunkból. Különösebb oka nem volt, egész egyszerűen csapat, vagy idő hiányában nem jutottunk ki eddig a Wörthi-tó mellett évente megrendezésre kerülő nagyszabású találkozóhoz.

Szigorú értelemben véve ez a tény idén sem dőlt meg, hiszen maga a Wörthersee Tour rendezvény csak egy hét múlva, május 6-án nyitja meg a kapuit a látogatók előtt, immáron 32. alkalommal. Nyílt titok azonban, hogy aki igazán szép gépeket akar látni, az egy-két héttel a hivatalos buli előtt utazik Ausztriába, hiszen a legkomolyabb tunerek már akkor ott vannak az autóikkal, a tó körüli településeken, benzinkutakon, parkolókban és utakon pedig hatalmas bandázás veszi kezdetét.

Az ember igazán elképzelni sem tudja mindezt, míg a saját szemével nem látja - így voltam vele én is egészen tegnap délutánig, mikor Wörthersee-témában már járatos, ötautós hazai kis csapattal meg nem érkeztem a helyszínre. Alig 24 órás tapasztalataimra építve annyit mondhatok, hogy ami itt folyik az egész egyszerűen hihetetlen, pedig az elmúlt 10 évben azért megfordultam pár találkozón...

A festői szépségű Wörthi-tó környezete jelenleg az a hely, ahol az ember bármerre is jár sokkal kevesebb gyári autót lát, mint átépítettet. Azonban ez utóbbiak sem akármilyenek: bármiféle túlzás nélkül, 90%-uk bármelyik tuning kiállítás válogatott gyöngyszeme lehetne! Ami pedig főként irreális, hogy rengetegen vannak: eleinte még kapkodtam a fényképezőgéppel, nehogy lemaradjak egy-egy kivételes darabról, de hamar rá kellett jönnöm, hogy itt másmilyenek nagyon nincsenek is.

Az autók számos jól bevált, vagy csak úgy ad hoc jelleggel kiválasztott helyszínen gyülekeznek a tó körüli települések úthálózata mentén. A központot Reifnitz belvárosa jelenti - itt kerül sor majd magára a rendezvényre is, melynek komoly díszletei már most javában épülnek - emellett gyakorlatilag mindegyik környező településen található egy parkoló, benzinkút, vagy egyéb placc, ahol éppen egy tuningkiállítást megszégyenítő csoportosulás zajlik.

De az sem marad le semmiről, aki simán leparkol, fog egy kerti széket, kiül egy sörrel valamelyik forgalmasabb útvonal mellé és lesi az autókat. Nagyon sokan tesznek így akár még késő éjjel is, hiszen a Wörthersee Tour egyik nagy előnye, hogy az autók nem csak kiállítva, hanem mozgás közben is megtekinthetők, meghallgathatók. Mivel a brutális motortuning sem ritka jelenség errefelé (sőt), van miért hüledezni és állal focizni e téren is.

Az a tény viszonylag gyorsan világossá vált, hogy az itt eltöltendő három nap messze nem lesz elég arra, hogy legalább az autók nagy részét láthassuk, pláne, hogy a napokban folyamatosan egyre többen érkeznek még a tunerek, egészen a kezdésig. Az első nap délutánjának javát a Faaker See melletti pihenőhely parkolójában töltöttük, csak az itt fellelhető gépekből két Carstyling.hu Tuning Show-t alaphangon meg lehetett volna tölteni - és még hány ilyen helyszín van...

Maga a felhozatal - amellett, hogy gyakorlatilag makulátlan - márkailag vegyesnek mondható. A legnagyobb hányadot természetesen a konszernbeli vasak teljes palettája teszi ki, de láthatunk BMW-t, Mercedes-t is szép számmal, a valaha szigorúan GTI-találkozónak indult rendezvény tehát az évtizedek alatt megengedőbb lett e téren.

Stílusokat tekintve még vegyesebb a kép, az uralkodó irányzatokként a germán, OEM, OEM+ és a cult style-t lehet említeni, de extrém ötletekből és átalakításokból sincs hiány. Ami viszont minden egyes autónál apelláta nélkül megtalálható, hogy - technikától függetlenül - valami hihetetlen módon leültetve közlekedik mindenki. A legtöbb autó hasmagassága bőven 10 cm alatt teljesít, teszik ezt többségükben brutálisan kiszélesített első sárvédőkkel és koppig tekert gewindékkel. Hazai fejjel, hazai útviszonylatokban gondolkozva mindezt air-ride nélkül elképzelni sem lehetne, itt azonban a Passatot - hiába van ültetve - minden túlzás nélkül érzem néha egész egyszerűen egy terepjárónak.

Jó kérdés, hogy ezeket az autókat a Wörthin kívül is ebben az állapotban használják, vagy csak erre az eseményre tekerik ilyen szinten le a futóműveket, mindenesetre a tulajdonosok a legteljesebb természetességgel terelgetik a gépeket ebben az állapotban, mondjuk keményen megküzdve a legkisebb fekvőrendőrökkel is.

Egy biztos: teljesen más világba csöppentünk itt, az egyesek szerint már magán a rendezvényen is régóta túlnőtt "Week before"-on. Galériánkban az első nap képeiből találtok válogatást, jórészt a Faaker See melletti állomásról, továbbiak pedig lesznek még bőven... ;)

Folytatjuk!