Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A Mercedes SLK 320 alapjaira épülő Chrysler Crossfire már tanulmányautó stádiumában is hatalmas közönségsikert aratott a 2002-es Detroiti autószalonon. Az autó hivatalosan 2003-ban került piacra, a sportkupét pedig idén követte a Crossfire Roadster megjelenése, ami valószínűleg hasonlóan nagy elismerést fog kivívni a vásárlók körében, mint elődje.

A Chrysler és a Mercedes igen kellemesre sikeredett közös gyermekére a német Startech cég figyelt fel először, aki a kupé után most a Crossfire Roadsterhez is exkluzív tuning programot kínál. A módosítások izmos motortuning, ütős felnik és sportos futómű, valamint egy aerodinamikai csomag személyében örvendeztetik meg az ifjú Crossfire tunereket.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A nyitott tetős Roadstert gyárilag egy 3.2 literes, 218 lóerős V6-os motor hajtja, ami az autó 1466 kg-os nettó súlyához viszonyítva azért lehetne valamivel erősebb is. Erre kínál gyógyírt a Startech 4 lépcsős tuning programja, amelynek segítségével elkötelezettségünk, és persze pénztárcánk függvényében csalhatunk elő további lóerőket a motorból.

Első lépésként a Startech ST6 elnevezésű tuning kit sport vezérműtengelyekkel és speciális szeleprugókkal tornázza fel a teljesítményt 233 lóerőre. Mindezt kiegészítve egy sport katalizátorral és kipufogórendszerrel már rögtön 243 LE-nél tartunk, 5800-as fordulaton.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Ha ez nem lenne elég, a következő lépcsőfok a hengerűrtartalom növelése, amelyhez a Startech már jól bevált technikáit alkalmazza. Az így megvadított motor űrtartalma már 3.8 liter, és 280 lóerőhöz segíti hozzá a Crossfire-t.

A gyári aggregátból kihozható csúcs pedig az erre épülő Startech 3.8 S fedőnevű motor, melynek teljesítménye - módosított főtengellyel, könnyített hajtókarokkal, speciális vezérműtengelyekkel, nagyobb szelepekkel és természetesen a megnövelt átmérőjű hengerekkel és dugókkal - 5750-es fordulaton már a 300 LE-t is meghaladja. Természetesen mindehhez hozzájárul a már említett sport kipufogórendszer jótékony hatása, valamint a vezérlés teljes átprogramozása is.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A kimagasló teljesítmény ellenére a motor rendkívül halk és környezetbarát marad, ezen kívül a nyomatéka is megér egy misét: 395 Nm! Összehasonlításképp a gyári motoré egészen pontosan 229 Nm, 3000-es fordulaton. A 3.8 S motorral szerelt Roadster mindössze 6.0 sec alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/h-ra, maximális sebessége pedig 255 km/h.

Viszont ezzel még koránt nincs vége!
A tuning program magasfoka a Startech 6.1 S, végletekig kihegyezett, 8 hengeres 426 lóerős blokkjának a motortérbe történő applikálása. A brutál aggregát alapját a Mercedes 5 literes V8-asa alkotja, melynek hengerűrtartalmát a cég mérnökei 6.1 literesre növeltek. A nyomaték így már 621 Nm-re szökik fel, a maximális sebesség pedig 300 km/h-ban állapodik meg. A kulcsszó pedig: 4.7 másodperc!

A Startech egyedi szabású felniket és futómű átalakításokat fejlesztett a Roadsterhez. Előre 8,5x19, hátra 9,5x20-as Monostar V könnyűfém kerekeket kínálnak, melyeken elöl 225/35 ZR 19, hátul pedig 225/30 ZR 20-as minőségi Pirelli gumik feszülnek. A saját fejlesztésű sportrugók 25 mm-el ültetik le az autót, mindehhez pedig egy speciális sport felfüggesztés párosul.

Az aerodinamikai csomag nem csak optikailag turbózza fel a crossfire-t: az új front spoiler a határozottabb megjelenés mellett nagyobb leszorító-erőről is gondoskodik, mely leginkább magasabb sebesség mellett fejti ki jótékony hatását. Az autó hátulját a Startech egyedi dupla kipufogóvégeivel dobhatjuk fel, melyek a spéci kialakítású hátsó spoiler közepén helyezkednek el. A styling megszállottjai mindezek mellett a cég króm hűtőrácsaival is kiegészíthetik kedvencüket.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Természetesen az utastér sem maradhat érintetlen: a Startech logójával díszített rozsdamentes acél plaketták mellett ergonómikus kialakítású sportkormánnyal, karbon konzol- és ajtópanel berakással, valamint minőségi velúr szőnyegekkel tehetjük sportosabbá az autó belsejét.

Extraként megvásárolható még egy nagy csapat aluminium kiegészítő: pedálok, kézifék-kar, ajtózáró gombok, sebváltógomb és még sok egyéb apróság. Persze aki már magáénak tudhatja ezt az értékben 20 millió forintot jóval meghaladó Startech tuning Roadstert, ezekre az apróságokra már könnyű szívvel elszórhat pluszban párezer eurót.