Mint az már az előző részből kiderült, az őszi szezont ezúttal is a csehek legnagyobb tuning show-ja, a Prague Car Festival keretei közt kezdtük, egy idén is népes magyar kiállítói csapat részvételével.

A pénteki nap viszontagságait túlélve - női taxisofőrök a szállásig, sörök hiánya a szálloda hűtőjéből majd az utóbbiak beszerzése okozta izgalmak - két megállós metrózás után szombaton reggel már kipihenten vehettük célba a PVA Letnany Expo "D" jelű pavilonját. Hatalmas látogatói tömeg ezúttal sem volt, így adódott idő és alkalom is alaposan szemügyre venni a tavaly óta történt változásokat.

A tapasztalatok tükrében, a nap folyamán egyre erősebben kezdett élni bennem a gyanú, hogy a szervezők vagy vették a fáradtságot és elolvasták a tavalyi eseményről készült cikkünket, vagy másoktól is kapott egy-két dolog némi kritikát, amin most érezhetően javítottak.

Az első kellemes meglepetés még pénteken ért a helyünkkel kapcsolatban, ami ezúttal hál'Istennek még csak nem is egy csarnokban volt a színpad dübörgésével, hanem egy ajtóval odébb, egy mérsékelten zajos, ámde kiemelt placcon, közvetlenül a szervezők standjával szemben. A színpad hangerejéből pedig ettől függetlenül is visszavettek, a programok ritkábbak és összeszedettebbek voltak. Az üres időkben váltásban fent táncoló go-go lánypárok persze azért maradtak, de ez ellen nem volt kifogásunk eddig sem :)

Ami viszont meglepetésként ért, hogy reggel már az autóink mellett is egy saját bejáratú (na nem úgy...) hölgyike fogadott bennünket egy kis műanyag állvány kíséretében, amin nevét és rajtszámát tette közzé a nagyérdeműnek. Mint kiderült, a tizenkét szépségversenyes lány többek közt eme szimpatikus módszerrel mutatkozott be a látogatóknak: óránkénti váltásban egyenként pózoltak mindig valamely kiállító standján, egyúttal persze a potenciális érdeklődőket is odavonzva. A rendkívül szimpatikus marketinghez hozzájárult még az is, hogy a lányok messze szebbek voltak mint a tavaly látott négy borzalom, továbbá az egész versenynek volt apja-anyja és szponzora, valamint neve is: "Miss International Prague Car Festival".

Autók terén a tavalyról már megismert kevesebb darabszámú, de igényesebb vonal érvényesült. A felhozatalban idén alig-alig találtunk renitens darabot és - habár volt bőven ismétlődés tavalyról - az látnivalókra sem lehetett panasz. A show nemzetköziségét szlovák, lengyel, osztrák és persze a magyar autók biztosították, mind köztük, mind a cseh szcéna tekintetében láthattunk eddig még általunk sem ismert új építéseket.

A szervezők a külföldi vendégek számára is készültek egy kis extrával, ez volt a most először megrendezésre került Nations' Cup, ahová minden ország 3-3 autót, valamint egy zsűritagot delegálhatott. Utóbbiak egymástól függetlenül járták végig a nevezett autókat (természetesen a saját nemzetiségűek kivételével) és állították őket sorrendbe, majd ezek összesítésével született meg a végleges eredmény.

A versenyen ismét a tavalyról már ismert Opel-motoros airride-os Skoda 105-ös kapta a győztesnek járó elismerést, amit már a tavalyi állapota óta is tovább faragtak: a hátulja, a lemezből mesterien kilakatolt sárvédőknek köszönhetően még szélesebb lett.

Hazánk fiai közül a DF Tuning Mustang végzett a harmadik helyen, Corri pedig a másik megmérettetésen, az Overall TOP 30-on szerzett elismerést.

A pavilon két nagyobbik csarnokát szépen megtöltötték a tuning gépsárkányok, amiről még nem szólt a fáma, a maradék kettő, ahol ezúttal is veterán, sport- és luxusautók, valamint különböző, tematikailag passzoló cégek standjai alkották az „unalmasabb” részt. Felhozatalban itt talán most kisebb volt a hajcihő, de persze voltak érdekes gépek, köztük például egy Lamborghini Aventador, külön stand K1 Attack pályagépeknek, egy rakás veterán Skoda és persze az elmaradhatatlan amerikai autós blokk - tényleg szép vasakkal.

Ami még - számunkra - érdekes újdonságot jelentett, a cseh gyártóként megismert Kaipan standja. A cég által készített caterham-szerű roadster egyedi alvázra Skoda motorral épül többféle kivitelben, és habár nem túl szép, vezetési élményben, pályán tud kellemes perceket okozni.

Kis csalódást talán csak a pavilon előtti külső terület okozott. Tavaly itt azért jóval nagyobb pörgés volt, most sem a tuning találkozó, sem kiállítók terén nem volt meg az a mennyiség. Ugyanakkor, találtunk itt is kedvünkre valót, többek közt egy Lada 2101 Lowrider személyében.

Szombat estére a szervezők vezetett városnézéssel, valamint afterparty-val készültek Prága gyönyörű óvárosában. A porszem ott csúszott a gépezetbe, hogy a városnézés egy tradicionális cseh bárban végződött, ahol irdatlan mennyiségű tradicionális cseh vacsorát sikerült elfogyasztani, így a bulira már nemigen maradt energia.

Mindettől függetlenül részünkről ezúttal is remekül éreztük magunkat Prágában, a szervezőknek ismét köszönet a meghívásért, galériánkban pedig több mint 200 képet találtok a rendezvényről!