Már a sima 4x4-es G-Wagenek tuningja is megkérdőjelezi az ésszerűség határát, de örök érvényű igazság, hogy ahol már túl sok pénz van, ott a presztízs sosem lehet elég drága.

A Brabus pedig tipikusan az a tuningcég, ahol ez a fajta kereslet találkozik a kínálattal: azon kevesek közé tartozik, akik a 700 lóerős motortuning mellé még 22 colos felniket is raktak a G-Wagenre. Ekkor pedig még nem is beszéltünk a German Specail Customs csomagjáról, ami az aerodinamikai egyes alá formára légterelő szettet álmodott, sőt még le is ültette az autót.

Első blikkre nagyjából ennyi értelme látszik a hatkerekű, kifejezetten terepre készült offroad jármű tuningjának is, szerencsére a Brabus - amellett, hogy opciót ad a pénzüket elkölteni nem tudó G63 AMG 6x6 tulajdonosoknak - most megmaradt az ésszerűség határai között.

A B63S-700 névre keresztelt csomag lelkét a motorikus tuning jelenti, mely 154 extra egységet hoz ki a gyárilag 536 lovas, ikerturbós V8-asból. A maximális nyomaték 200 Nm többlettel 960-ig szalad fel és habár egy négytonnás jármű esetén nem szokás a 100 km/órás sprintről beszélni, 7.4 másodpercével egy-két boyracer tunernek azért komoly meglepetéseket is okozhatna a pirosnál.

Az extra teljesítményt főként izmosabb turbókkal, valamint megemelt töltőnyomással érték el, a maximális sebességet pedig - a terepabroncsok végett - 160 km/órában limitálták.

A Brabus nem hagyta szó nélkül a külső megjelenést sem, melyet karbon és króm kiegészítők armadájával dobtak fel, a jó ízlés határain belül. További extraként beömlővel ellátott motorháztető, extra ledes nappali fény, valamint sötétített lámpák váltották a gyári elemeket, odabent pedig vörös bőr / Alcantara kombó, alupedálok és megvilágított Brabus-logós küszöblécek kerültek bevetésre.

A Brabus B63S-700 a már jelenleg is dübörgő Frankfurti Autószalonon mutatkozik be élőben, szerencsére a show kedvéért sem raktak 26 colos tuningfelnit, vagy ültetett futóművet a terepjáróra.

A kíváncsiság kedvéért mondjuk, egy ráérő virtuál tuningos azért meghekkelhetné a képet a fenti paraméterek szerint nevet