A ZR Auto szabad prédává tett egy hófehér, IMSA widebody kit-tel, Versace beltérrel és Heffner Performance motortuninggal felpimpelt Lamborghini Murcielago-t. Az olasz bestiát 41 millió forintnak megfelelő kanadai dollárért vesztegetik.

A Heffner Performance által felpiszkált, hatsebességes manuális váltóval párosított, 1300 lóerős erőforrásba Pankl összekötő rudak, 9.0-től 1-es sűrítési arányig állítható JE dugattyúk, két 72 mm-es golyóscsapággyal ellátott turbófeltöltő, egyedi hűtőrendszer valamint AEM motorvezérlő elektronika került.

A widebody kit-et a német IMSA készítette, amely teljesen egyedi külsőt kölcsönöz a hófehér talján bikának. A karosszériába mind az első, mint a hátsó kerékjárati ívnél szellőzőnyílásokat vájtak, amelyek a féktárcsák hűtéséért felelnek.

A Pirelli Rosso abroncsok elől 19, hátul 20 colos IMSA felniken feszülnek. A hátsó spoilert szintén a germán tuningcég gyártotta, a karbon betétekkel díszített beltér pedig a Versace keze munkáját dícséri. A ZR Auto 200 ezer kanadai dollárt, azaz cirka 41 millió forintot kér a brutális teljesítményű sportkocsiért.