Debütálása idején igencsak megosztotta az autórajongókat a Porsche Cayenne és kezdetben sok kritika érte a stuttgarti sportkocsigyárat is a luxus SUV miatt. A Cayenne azóta meglepő módon a márka egyik legnépszerűbb modelljévé nőtte ki magát és a tuningműhelyek is előszeretettel veszik célba.

Legutóbb a Carlex Design rukkolt elő feltűnő utastértuninggal, de a Wald International és a TopCar is készített már hozzá látványos pakettet. Most a német Regula Exclusive vagány karosszériacsomagját mutatjuk meg nektek.

A germánok teljesen átalakították a kocsi orrát, amelyre nagyobb légbeömlők, új hűtőrács, ködlámpák és LED-es nappali menetfény került, emellett az óriási motorháztető vonalvezetését is megváltoztatták.

A masszív sárvédőív-szélesítéseket méretes küszöbtoldatokkal kötötték össze, a nagy szellőzőkkel ellátott vadonatúj hátsó lökősbe pedig agresszív diffúzort integráltak.

A Dunlop Supersport abroncsok 23 colos vörös karimájú felniken feszülnek. Az ezüst fényezést remekül kiegészítő keskeny vörös betétek egyébként visszaköszönnek az első légbeömlőn, a hátsó lökhárítón és a tetőspoiler-en  is.

A bodykit önmagában 8.900 eurót (2,7 millió forintot) kóstál, a kerék pedig további 4.000 euróba (1,2 millió forintba) fáj, ami nem kevés, viszont a friss piaci termést tekintve nem nagyon tudnánk jelenleg látványosabb, vagányabb Cayenne-t mutatni.  Reguláék odakentek rendesen a nagydarab Porschének!