A legelső, 2010-es dortmundi felvonás óta kísérjük figyelemmel kontinensünk legrangosabb tuning-szépségversenye, az European Tuning Showdown alakulását. Idei győztesként nagy meglepetésre egy Volkswagent avattak, na de nem akármilyet!

European Tuning Showdown

Csak 2010-ben indult, de mára Európa egyik - ha nem "a" - legjelentősebb nemzetközi tuning szépségversenye az ETS, azaz az European Tuning Showdown.

A program a dortmundi My Car show-n mutatkozott be, 2012-től pedig már a Tuning World Bodensee keretei közt került megrendezésre. A versenyre Európa elit tunereit invitálják meg, ahol egyenes kieséses rendszerben, párbajok során mérkőznek meg egymással. A megmérettetés folyamán a zsűri mindig két autót vizsgál egyszerre, melyek a párbaj idejére egy előzetesen felállított arénába vonulnak. A "mérkőzést" speaker vezeti, akinek köszönhetően a közönség is elég sok infót megtud a vasakról.

A végére pedig csak egy maradhat, aki nem csak az Európa legszebb autójának járó megtisztelő címét viselheti egy évig, de értékes díjakat is nyer: többek közt egy embermagasságú kupát, pénzdíjazást, valamint egy las vegasi utazást a SEMA Show-ra, természetesen autóstul.

A Tuning World Bodensee-vel szorosan összenőtt megmérettetés rettentően szigorú szabályrendszere miatt odakint, a fauvék szülőhazájában igencsak villantani kell ezzel a márkával, hogy speciális átépítésben és koncepcióban kitűnjön valaki a tömegből. A sablonos megoldások, boltból beszerezhető extrák ezen a szinten már régen nem játszanak - és mivel a hosszú évek során már nagyon sok ötletet ellőttek a német tunerek, nehéz kiemelkedően újat mutatni. Pontosan ezek miatt általában patika veterán Golfok potyognak ki a mezőnyből viszonylag gyorsan, az eddigi három fordulóból pedig a 2010-est és a 2012-est Opelek, a tavalyit pedig egy Dodge Charger nyerte.

Idén azonban fordult a kocka: nem csak tovább erősödött a mezőny, de az első helyezett már az alapként választott autót sem bízta a véletlenre. Egy szuperritka kishaszonjárművet, egy Typ 147-est épített át, melyet anno mindössze 200 darabos sorozatban gyártott a Volkswagen. A Kleinlieferwagen szériája eredetileg a Német Posta részére készült még a 60-as évek elején, meglehetősen buta megjelenése miatt pedig hamar rajtamaradt a Fridolin gúnynév.

Egy ennyire nem mindennapi típust már gyári állapotban megőrizni és birtokolni is hatalmas szó, nem csoda tehát, hogy Bodensee bíráinál már eleve magasabb pozícióból indult a teljesen átépített példány. Tulajdonosa, Ruud Janssen hollandiából, Tiburg városából származik, az autóra pedig csaknem 10 év alatt több, mint 5.000 munkaórát és 50.000 Eurót (15.5 millió HUF) áldozott, míg ebbe az állapotba hozta - elmondása szerint kifejezetten saját szórakozásból.

Az 1969-es gép, megvásárlása idején rettenetes állapotban került hozzá: az első feladat a sok helyen rohadó rozsdás kasztni teljes restaurációja volt. Gyakorlatilag, szinte ez az egyetlen eredeti alkatrész, ami megmaradt a gyáriak közül - és bár igyekeztek eredeti állapotban megőrizni - néhány módosítást azért ejtettek rajta. A lökhárítókat például közelebb húzták a kasztnihoz, a hátsó lámpákat a T1-esből adoptálták, az ablakokat pedig makulátlan állapotú, de eredeti darabokra cserélték.

A teljesen egyedi gyártású komplett alváz, valamint a komplett bukóketrec már Ruud saját elgondolása alapján készült a bódéhoz, az igazi márkamixet magában foglaló futómű pedig külön is megér egy misét.

A kettős keresztlengőkaros felfüggesztéseket elől Volkswagen, Opel, Ford és Audi, hátul pedig Audi A6 Allroad alkatrészekből legózták össze. A tengelyvégekre elől hat-, hátul négydugattyús Bermbo fékek kerültek, 390 és 360 mm-es tárcsákkal, a kézifék nyergei pedig egy Audi R8-asról származnak. A három paraméter szerint állítható lengéscsillapítók teljesen egyedi gyártásúak, a versenyautókhoz hasonlatosan döntött fekvésűek - és természetesen koppig tekerve gondoskodnak a show-kompatibilis megjelenésről.

Felnik terén tengerentúli izomautókat idéző, rettentően jól eltalált American Racing garnitúra került az autó alá. A Torq Thrust krómkerekek 20 colos méretben, hátul széles peremes kialakítással bújnak el a sárvédőívek alatt, abroncsok terén pedig a Michelin Pilot Sport 245/30-as köpenyeit feszítették fel (mondjuk azóta már jó eséllyel a versenyen nyert Yokohama garnitúra van fent).

A legnagyobb durranás az egészben azonban a motor, ami már rég nem az eredeti 32 lóerős 1,2-es erőforrás. A Fridolin hátsó kerekeit egy 2004-es Volkswagen Touaregből származó 12-hengeres, hatliteres W12-es blokk hajtja, melyet a raktérben, az ülések mögött helyeztek el, egy üveglapon keresztül jól láthatóvá téve mindenki számára.

A motorhoz tuning-ügyileg (még) nem nyúltak hozzá: az eredetiben meghagyott 450 lóerő / 600 Nm nyomaték teljesítményhez egyedül a Magnaflow kipufogórendszere tesz hozzá némi pluszt. Az üzemanyagot egyedileg épített versenytankból kapja a motor, melyet az akksival együtt autó orrában helyeztek el. A hatsebességes váltó egy Audi A6-os sajátja, az erőátvitelről pedig a Tilton triplatárcsás kuplungja gondoskodik.

A beltér designja a totális puritánság jegyében készült el. A vezetőfülkében mindössze két Recaro versenyülés, Momo sportkormány, valamint versenyváltó és a kézifék helyezkedik el. A pedálok egyedi gyártásúak, hasonlóan a néhány órából összepakolt műszerfalhoz.

Mindezt leszámítva a teljes beltér a külsőn is megtalálható eredeti Porsche-fehér színben tündököl, az hajdani "postás" sárga színt egyedül a féknyergeken találhatjuk meg.

Hihetetlen elszántság és ráfordítás, valamint az autóépítés valódi szeretete kell egy ilyen showcar összerakásához, mindezt jól jelképezi a hátsó lökhárítóra ragasztott szlogen is: "Yes, I'm still married" azaz "Igen, még mindig házas vagyok". Habár a második helyezettbe sem lehetett semmilyen téren belekötni, a Fridolin minden szempontból, abszolút megérdemelten nyerte meg a legrangosabb európai díjat, és utazhat ősszel gazdájával együtt Las Vegas-ba, a SEMA Show-ra.

Díj és elismerés ide, vagy oda, tervek pedig még bőven vannak az autót illetően, legalábbis Ruud facebook erről árulkodik:

" I also have dreams for 2015.
you never know nevet "