Legfőképp időhiány miatt, régóta halogattam már ennek a bejegyzésnek a megírását, végül sikerült odáig elhúzni a dolgot, hogy egyben az utolsó blogom is lett ez a Hondáról.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre: az idei év leginkább a fejvakarással kezdődött, az igazat megvallva - hasonlóan 2010-hez - a show szervezése okozta szokásos intenzív pörgrésben alkalmam sem volt gondolkozni azon, hogy merre haladjon tovább a tavaly megkezdett fehér projekt.

Végül, az utolsó pillanatban jött képbe egy régi Hondás cimbora, akinek köszönhetően sikerült egy gyári keménytetőre szert tennem, kicsit utánanézve a témának pedig már beindult a fantáziám.

Az nem volt kérdés, hogy a gyárilag fekete tető fehér lesz, ezerszer nagyobbat mutat a gépen, és így lesz csak kupé úgy igazán. Amin viszont már tavaly is morfondíroztam, annak most jött el az ideje: mindenképp akartam valamiféle küszöböt találni az autóhoz. Egyrészt, nekem mindig is csupasznak tűnt a gyári állapotban hagyott elem, az alacsonyabb szögből nézve jól látszódó sínek befejezetlen hatást keltettek, mintha csak várnák, hogy valami még jól fel legyen oda szerelve.

Másrészről, az OEM alkatrészről mintázott Seibon első toldat is kívánta, hogy valamiféle folytatása legyen - minden bizonnyal az lehetett a a szembántódásom fő oka, hogy anno nem lett színrefújva ez az alkatrész, így sokszor a "csak oda van téve" hatást keltette bennem.

Rengeteget keresgéltem neten, hogy designban passzoló küszöböket találjak, de nem jártam sikerrel - arra viszont rá kellett jönnöm, hogy ezen a téren borzalmas dolgok is születtek már ehhez a típushoz. Sőt, a legtöbb az. A legnagyobb csalódás ráadásul a gyári küszöbelem volt, ami nekem gyakorlaitlag egy otromba háromszög az ajtó mögött...

A megoldást végül a 2007-es szettem megmaradt elemei adták, aminek a formájából sikerült egy teljesen egyedi alkatrészt készíteni (köszönet ezúton is a LUCAR-nak). A küszöbök mindössze 2-3 cm-t húznak lefelé, az első toldat mélységében, mivel karbonozni már nem lett volna idő a Tuning Show-ig, fehérek lettek ezek is, valamint az eddig karbon első toldat is.

A fényezés pár nappal nyitás előtt lett kész (köszönet Gengeliczky Janinak a supportért), összerakva azonban még nagyon snassznak találtam az eredményt - az igazat megvallva, így már nekem TÚL fehér volt. Ekkor jött az ötlet, hogy egy kis karbonfóliával bolondítsuk meg az összképet, a feladatot pedig az Autodekor.hu csapata vállalta.

A küszöbök feletti rész, a gyári ívig adta magát, majd ezt folytatva az első lökhárítóra is felkerült a matt karbon fólia. A keménytető feketén maradt kereteit is behúztuk (ez nagyon mutatós lett egyébként), valamint akkor már a motorháztető sem maradhatott fényes. Az Autódekoros srácok elmondása szerint nem nagyon fordult még elő, hogy valaki karbon felületet vont volna be karbon fóliával, esetünkben azonban pontosan ez történt nevet

Végül Carstyling.hu felirat került fel az oldalsó csíkokba, így készen is állt az idei design. Azóta sok pozitív véleményt kaptam az átalakításról, ami bár nem volt olyan egetverő, de mégis komolyat változtatott az autón.

Kész lett tehát a mű, örültünk, de aztán a szezon már kicsit másképpen alakult. A Show után már alig vettem elő a Hondát (az egész szezon alatt összesen háromszor), közrejátszott ebben az is, hogy a nyár eleje gyakorlatilag elmaradt, na meg persze más is: a Show-n a Volkswagen, a Porsche Bank és számos tuning partnerünk támogatásának köszönhetően elkészült ugye az idei demóautónk, a Golf VI-os (ami most nem nyeremény volt, mint 2010-ben - még mielőtt itt is megkérdezné valaki :), amit már csak a szponzorok miatt is rengeteg helyre vittem a szezon alatt. Egy seggel két autót megülni nem egyszerű (és ugye nem is ezeket az időket éljük most...), a Honda így szép lassan háttérbe szorult, már a hétköznapok idejére is - kicsit talán túl sokat is ültem a Golfban, kényelmesebb volt a mindennapokban, megszerettem.

Végül nemrég kérdezett rá egy barátom, hogy ha ennyire csak áll már nálam a Honda, miért nem adok túl rajta - végiggondoltam a dolgot, és fájó szívvel bár, de igazat adtam neki. Tovább építeni már egyébként sem akartam, szétbontani, és valami teljesen újat csinálni belőle pedig egész egyszerűen nincs szívem - így alakult hát a történet vége.

Felsorolni is nehéz lenne, hét év alatt mennyi élményt és örömöt kaptam ettől az autótól, amit aligha lehet elfelejteni - annyi biztos, hogy  bármilyen márkájú autóban is láttok a jövőben, a szívem mélyén mindig ott lesz egy piros, bolddal szedett I'M SO JDM felirat kacsint

Méltó búcsúként, a Photowheel magazinnak köszönhetően készült egy fantasztikus képsorozat, valamint cikk az autóról - a képek zömét innen válogattam, a teljes anyagot pedig a linken találjátok.