Egy kellemes kis vasárnap estén mi mást is csinálhatnék, mint hogy megírom a blogom következő részét.

 

A csavarok elkészültek, minden adott volt, hogy lábra álljon a gép. Kivéve, hogy a mostani híd Mégane alól van, így kell hozzá egy kis átalakítás a gátló rögzítésénél, hogy passzoljon. Nevezetesen tőcsavarra kell átalakítani, 14-es menet, 12-es szár. Igen ám, de az én esetemben végig megmaradt 14-esnek, így nem fért fel a gátló. Még szerencse, hogy ekkor már megjött a másik futóművem (Weitec), így a hátsó gátlók furata ki lett bővítve, és végre össze tudtam rakni az autót. Előtte még poénból feldobtam a kereket, hogy milyen lenne úgy, ahogy soha sem leszhahota Már az új felnikkel, illetve az új futóművel, ami által feljebb is került az autó. Néha hiányzik, de már más terveim vannak, így valamit valamiértszomorú

Időközben összejött még egy fűtőradiátor-csere, a különbség pedig érezhető volt: 2 perc járás után már meleget fújtszemcsó

A legnagyobb változás, illetve ami a legjobban szembetűnik, az a farrész cseréje, ami a csomagtérajtót és a hátsó lökhárítót foglalja magába.

Szerintem ez vissza is lesz cserélve, csak még találnom kéne egy 16v hátsó lököst, ami kb tű a szénakazalban szinten vanszétvert Ellenben a csomiajtó gombra történő nyitása egész mókás folyamat volt. Meg aztán elkezdtem bekötni a világítást a C-oszlopra, de csak az egyik felét sikerült sajnos. De legalább megkapta a Baccara ajtókárpitokat. Így ősszel egész jól elvoltunk vele, nagyobb probléma nélkül, bár nyilván sokkal kevésbé lenne nyűgös ha nem basztatnék rajta folyton valamithahota Egyszer viszont elrúgtam neki, aztán arra lettem figyelmes, hogy az alapjárat 2500 felett van mindig. Na több se kellett a boldogsághoz. Utánajártam a dolognak, az első pánikroham után rájöttem, hogy nem a szívósor van elrepedve, csak a tartójának a csavarját lőtte ki a nyomás (? :D), mivel az okos francia úgy gondolta, jó poén, ha az alumínium szívósor tartójának a csavarja belelóg a szívósorba, így ha nincs benn a csavar, fals levegőt kap a motor. Ez is megoldódott rövid időn belül. Aztán októberben Dunaújvárosban voltam talin, bár kezdődtek a takony idők, de még a nyári papucsokon akartam menni. Ami nem jött össze, mert a bal elsőm engedte a levegőt. Szerencsére akkorra már megvoltak a zsírúj téli gumik, szóval nagy hümmögve, de elmentem télieken.

Mostanában csak gyűjtögetek, inkább alkatrészt mint pénzt, de fog kelleni az is. Többek közt megjött a rendelésre készült Fox rozsdamentes acél kipufogóm meg a Powerflex szilentek, plusz sikerült beszereznem egy 16v motort is végre, tokkal, vonóval. Persze ez felújításra vár. Hja meg elkészültem a sötét hátteres lámpákkal is. Hatalmasat mutatnak, csak sajnos sötétben alig látni velük, így megy vissza a gyári, majd tavasszal megyek BP-re építtetni.

Tegnap voltam Twingo tetőért is, de még minden idő kérdése...mivel az autó lakatosnál van már egy hónapja, így nem tudtam rajta semmit csinálni, a belseje darabokban, még a másik oldali világítást se tudom kiokoskodni, mivel a gyári kötegbe kötöttem be, hogy mutasson is valamit, ami meg ugye szintén az autóban van. Viszont van itt egy motorom, addig azon lehet dolgozni. Állítólag a vezérlés 5 ezerrel ezelőtt lett cserélve, ami szemmel láthatóan igaznak is bizonyult, de már csak a saját lelki békém miatt sem fogok pont ezen spórolni, ha már az egész motor renoválva lesz úgyis.

Magát a motort hallottam működni is meg stb., mikor még autóban volt. Szép a hangja, tartja az alapjáratot, pöccre indul, meg a szokásos. Viszont miután szétszedtem, a dolgok már nem voltak annyira rózsásak. Az, hogy az egész bölcső merő gané, az még hagyján, mondjuk tisztán jobb lenne, de na, értedhahota Szóval a szelepfedél meg a szívósor valami undorító színnel lett letaknyolva, meg a legfőbb tömítőanyag a szilikon volt, ahogy néztem. Itt-ott egy fagydugó vagy egy szimmering szivárog, de hát istenem, ez belefér, sőt, pont ezért szedtem szét, hogy megtudjam, mi is a vízállás. Cserére megy az összes tömítés, szimmeringek, néhány fagydugó is, a csapágyak, gyűrűk, ilyesmi. Meg akarnék valami kis teljesítménynövelést is. Nem mintha a 135 ló nem lenne lépés a 90-hez képest, de ha már egyszer csinálom az egész motort...gondolok itt csipsztuningra, felköszörült főtengelyre, hengerfejből leszedni picit, lendkerék könnyítés, stb. Meg persze az elmaradhatatlan dircsiszürcsinyálcsorg

Szóval a jelenlegi állás az, hogy várom a lakatos srácot, hogy jelentkezzen, mikor vehetem át az autót, meg a következő hétvégét, hogy megint valamit dolgozhassak a motoron. A legnagyobb gond igazából az, hogy az egészet az udvaron csinálom garázs híján, így sajnos az időjárás eléggé bele tud köpni a levesembe. Többet is tudtam volna ma csinálni, de a hengerfejen nem jutottam túl, mivelhogy nincs hozzá dugókulcsom, ezzel szemben minden mást leszedtem, így sok már nem maradt, de a finom része csak most jönmosoly

Jelenlegi terveim alapján jövő nyárig bekerül a motor, de persze ez csak egy merész kívánságpirul Igazából látom az egésznek végét, ahogy szépen összeáll, csak nem szabad mindent egyszerre akarni, sorjában, ahogy illik.

Talán egyszer megint alacsony lesz, de az már kb air lesz, vagy lehet megint megbolondulok, mint szokásomsunyi