A marokkói határt gyorsan megtaláltuk a szerviz után, mint ahogy a sunyi flepnis kiscsávók is minket! Már ránkesteledett, este nyolc is elmúlt, koromsötét mindenhol, csak a határátkelő fényei vakítanak. A fekete emberkék pedig ott toporognak a kocsi körül és mind valamilyen érthetetlen nyelven akart nekünk segíteni az átjutásban!

A rendőr a kocsihoz lépett és ránk is szólt: intett hogy ne kommunikáljunk senkvel, maradjunk a kocsiban! Kucorogtunk az utastérben, a sor szépen lassan haladt előre, mi pedig szorítottuk a kezünkben a papírjainkat és vártuk, hogy mi lesz ebből, mit fog dobni a gép! Nem tudom milyen lehetett az arcunk, de a feszültség biztos kiült rá! Közben rengetegen gyalogoltak óriási zsákokat cipeltek, különböző dolgokat húztak maguk után. Voltak, akik az üres flakonokat begyűjtve érkeztek!

Mindig, mindenki cipelt valamit valahová... minden irányból a kocsi körül nyüzsögtek, totális káosz volt mindenhol a határátkelőn, mindenki dumál, nyüzsög, mutogat valamit valakinek... Fegyveresek mindenfelé, az egész egy nagy éjszakai kivilágított Józsefvárosi Piacra hasonlított, mi pedig ott ültünk ennek az egésznek a közepén és sodródtunk az árral!

Ennek ellenére  tényleg működik minden, de azt hogy ezt hogy csinálják, európai ésszel fel nem fogható! Majd egyszercsak átjutottunk a nagy marokkói pezsgő éjszakai életbe, persze a pénzváltó már zárva volt. A kúton belőttük a navigációs rendszereinket és nekivágtunk az éj leple alatt az Atlasz hegységnek annak ellenére, hogy az éjjeli vezetés köztudottan tilos. Mi viszont úgy taktikáztunk, hogy kockáztatnunk kell, mert a két napos lemaradást csak így hozhatjuk be, hát elindultunk!

Még kivilágított úton, de már ez is para

Budapest-Bamako. Ki ne gondolkozott volna még el, milyen lehet csak magadra számítva két hetet csapatni a sivatagban? Nos, mi rendesen bevállaltuk! Az előzményekről itt olvashatsz!