Peggy306, avagy egy oroszlán élete I.
Kedves Olvasók!
Talán kicsit megkésve ugyan, de én is belefognék saját kis blogom megírásába. Ez lesz az én kis "titkos" naplóm, amely betekintést nyújt minden kedves érdeklődőnek Peggy, a lassacskán felnőttkort elérő 306-os Peugeot életébe.
Mindenek előtt -bár ez sokaknak talán még mindig meglepő lehet-, nőnemű egyén vagyok. :) Megragadnám az alkalmat, hogy autóm előtt magamat is bemutassam. Anett vagyok, és csak pár évvel idősebb, mint az immár lassan két éve nálam ( sz )épülő oroszlán. Rögtön le is lőttem az első poént, melyet már korábban szemfüles olvasók felfedezhettek: Peggy a francia kis csiganyamnyogó neve, nem az enyém.
Idestova 3-4 éve kezdtem el keresni álmaim autóját, amely majd kiérdemli, hogy ne az -általam nagyon utált-, egyébként már-már elcsépelt "első autóm" titulust viselje. Részemről sosem voltam az a "Apu, Anyu! Vegyünk egy autót, amin gyakorolhatok miután megszereztem a jogsit, aztán majd úgyis veszek egy normálisat." híve. Sajnos, vagy nem sajnos -és itt lehet, elvesztem csekély olvasóim számának felét- én már autós bilivel a fenekem alatt kezdtem el életemet ezen a bolygón. Bizony, nő létemre sosem foglalkoztattak a fésülgethetős babák, vagy a Barbie legújabb, trendi öltöztetős kiadása. Barbie rózsaszín cabrioja viszont annál inkább. A gyerekkoromban jellemző póni időszak igen hamar átalakult a lóerő fogalmára, melynek eredményeként körülbelül 5 éves koromban elkezdtem kuporgatni a születésnapokkor, névnapokkor és egyéb ünnepekkor begyűjtött kevéske összeget. Így történt hát, hogy végül 3-4 éve összegyűlt az a bizonyos összeg, melyet hajlandó voltam a saját autómra áldozni. Keserves hónapok és rengeteg meggyötört autó végiglátogatása után ráakadtam egy gyöngyszemre...
Ez a gyöngyszem vörös volt és kicsit sem tökéletes, persze nézőpont kérdése minden, de nekem épp erre az autóra volt szükségem. Rágódtam rajta egy-két hétig, lebeszélni is próbáltak, de végül engedtem a kísértésnek és utánajártam a dolognak. Akkori gazdája még távolról sem konyított, nemhogy a francia, de semilyen autókhoz sem. A megtekintés során természetesen bevetette a frissen mosott csillivilli autós trükköt, de ezzel már nem tudott változtatni a döntésemen. Megvettem.
Ütött volt és kopott és húzott is meg lakkpattogott is, a lökhárítót megrágta egy nagyra nőtt egér középtájon és még a fekete színe sem passzolt az egyébiránt még mindig vörös színű autóhoz. A dísztárcsák legalább annyira rákövültek a lemezfelnikre, mint a 2 centi vastag levakarhatatlan koszréteg a tárcsákra. Ennek a gondolatával azonban hamar megbarátkoztam, lévén az esztétikusan fehérre fújt lemezeken már át-át ütött néhány rozsdapötty. Igen, felmerülhet a kérdés, nyár végén mi az istennek rak fel ocsmány lemezfelniket az ember. Nos, ugyan azon okból, amiért ezeken a csudálatos bakancsokon téli gumi díszelgett. Tehát az indok világos, mint a vakablak: nem volt más. Tovább vizsgálódva az ember láthatta, hogy az autó legalább 6 féle vörös árnyalatban pompázik. Erről a színről kapta az autó a Peggy nevet. (Kinek ne ugrana be, a jól ismert sorozat nagyszájú háziasszonya, Peggy Bundy?) A géptető kívülről esztétikus polírozáson esett át (értsd: körkörös karcok tömkelege), valamint a formatervezéssel sem lehetett kibékülve az előző tulaj, mivel itt-ott horpadt volt. Mindezt tovább fokozta, hogy belülről a motorháztetőt megtámogatták egy adag már meg nem mondom mivel, ami ekkorra egy kiadós rozsdadombocskává alakult. A zárhíd törött volt, ami pedig az autó nyitását illeti, erre adódott egy, azaz 1 darab kulcs, ami -figyelem ( !! )- egy, azaz 1 darab ajtót nyitott. Nem, kis naiv olvasóim, nem a vezető oldalit, hiszen abban az ajtóban atomjaira van hullva a zárszerkezet. Természetesen a jobb oldalról lehetett nyitni az autót, ami pedig a csomagtérajtót illeti, nos azt bizony csak a központi zár nyitotta.
