Az idei Tuning Show után bejövő postafiókom tartalmának egyik általános kérdése volt, miért is nem toltam ki a vasat pont a saját rendezvényünkre. A másik verzió pedig a „csak nem fehér lett a Honda?” típusú kérdésekben merült ki. Nos, az utóbbi tábornak volt igaza, és bizony már ott is volt a kocsi március 19-21 között, méghozzá egészen közel a Carstyling.hu standjához.

Igen, idén valami változott, és mondhatjuk úgy, az eddigi irányvonalhoz képest igen drasztikusan. Az okát talán magam sem tudnám megmondani. Az autó, 2005-ös megvásárlása óta, az évek során teljes egészében úgy alakult, ahogyan a számomra a legjobban tetszett: a sárga szín eleve a kedvencem (elég csak ránézni a Carstylingra is…), az elérhető bodykitek közül ez az egy, a C-West, ami tetszett, hónapokat vártam rá amcsiból, de nem értem be mással. Majd ehhez választottam a felnit, és jöttek szépen sorban a további átalakítások, a sárgára bőrözött ülésektől a hifiig, a KW futóműtől a kompresszorig, karbon motorháztetőig... 2008-ra végül mondhatni teljesen összeállt a kép, hogy nem csak nekem, talán a Bodensee-n elért kategória második helyezés is bizonyítja.

Azóta azonban gyakorlatilag semmi sem változott az autón. Ötletekből nem fogytam ki, viszont ezen a szinten már nem biztos, hogy tovább akartam volna lépni. Egy időben majdnem úgy volt, hogy egy brutál airbrush fényezés kerül az autóra, de végül ezt elvetettem, időközben pedig már kezdtem cikinek érezni, hogy pont én viszem mindig ugyanazt a gépet mindenhova, akitől szinte elvárható az ellenkezője. Tavaly éppen ezért alig hordtam rendezvényekre a gépet, sőt még utcára is csak néha, éppen-éppen.

Az utolsó lökést végül első lengyelországi kiállításunk, az MTM Moto Show hozta el, itt találkoztam először a japán luxusfelni márkával, a Vermilion-nal, ami leginkább exkluzív megjelenésével rögtön megfogott. Az új irányvonal tehát innen kezdve már meg volt, a kiválasztott kerékre építkezve pedig egy teljesen új koncepcióban kezdtem el gondolkozni a Hondát illetően is.

Az eddigi sportos-racinges külső ugyanis már nem passzolt ezekhez a felnikhez, sokkal inkább egy elegánsabb, letisztultabb formát képzeltem el, ami fájó szívvel bár, de a botrányosan nehezen ráfaragott spoilerektől való búcsúzást jelentette, helyettük a 2005-ös OEM lökhárítók kerültek fel. A szett a kasztnival számos helyen egybe lett gittelve, a takarítás után így egy új festés is igencsak esedékessé vált – azonban mivel az egész műveletre két és fél héttel a show előtt szántam rá magam, minderre már idő sem lett volna. Másrészről pedig, akkor már tudtam, hogy nem csak a lekopott elemeket akarom javítani, de szín tekintetében is kicsit komolyodni fogunk.

Itt jött képbe a fóliázás, amire a Cardesign csapatának köszönhetően SOS-ben találtam megoldást. A választott szín a 3M matt fehér árnyalata volt, maga a művelet pedig csaknem olyan szintű szétszedést igényelt, mintha festenénk az autót. A show vészesen közeledett, azonban másfél héttel a nyitás előtti állapotot tekintve, nem hittem, hogy ebből bármilyen kiállítás is lesz. Maga a fóliázás profin megvolt egy hétvége alatt, majd következhetett volna az összeszerelés – azonban itt szembesülnöm kellett néhány problémával, amire én sem készültem: az S2000 maga eleve egy nagyon kellemetlen típus, fóliázás tekintetében, viszont a visszapillantók, fényszóró spricnik és a kilincsek gyakorlatilag a megvalósíthatatlan kategóriába tartoznak. Így ezek szépen maradtak sárgán – mondanom sem kell, az összkép mennyire buta volt.

Ekkor jött képbe az idei év nagy slágere, mindenki kedvenc fedőanyaga, a Plasti Dip. Az alkatrészeket több turnusban fújtuk (menetközben kifogyott az először rendelt mennyiség), majd két nappal nyitás előtt, végül összeállt a gép. Az eredeti fekete üléseim még megvoltak a sárgák helyére, továbbá az autó a Seibon OEM karbon koptatóját is megkapta. Már csak a felni hiányzott – Regnum, a Vermilion egyik legszebb típusa – ez már a bepakolás napján érkezett, az abroncsokat (Falken) pedig egy nappal nyitás előtt, a Hungaroguminak köszönhetően sikerült beszerezni, és feltenni.

(…)

Bár a végeredménnyel eleinte tökéletesen elégedett voltam, a show-t követő, hetekig tartó pörgés után, kicsit nyugodtabb állapotban már volt időm elgondolkozni azon, hogyan is tovább, mindemellett pedig a hibákat is jobban észrevettem. A Plasti Dip egészen apró árnyalattal, de elütött a kasztni fehér színétől, a sebtében felrakott fólia néhol elengedte magát, nem utolsó sorban pedig ott voltak azok a fránya falcok és a motortér, amik kinyitott állapotban csak sárgában virítottak még mindig. Egy olyan autó esetében, amit történetesen kiállításokra akarok vinni, ez pedig enyhén szólva is gáz.

Ekkor jött a végső elhatározás: festünk! A show nyereményautóját is fényező Car Color szerencsére rendkívül rövid határidővel (mindössze három nap!) vállalta is a munkát, a feladat „csupán” a fólia leszedése, valamint az újbóli darabokra bontás volt. Nos, ez is ugyanennyi időt vett igénybe. Előbbivel nem is volt túl sok gond, rámutatott azonban a korábbi fényezőm rendkívül hanyag munkájára: az utólagosan fújt elemekről néhol nem csak a lakk, de a festék is vígan jött a fóliával együtt – egyáltalán az furcsa, hogy egészen eddig nem volt ebből problémám.

Mindenesetre, egy-egy elemmel jól megszenvedtek így a fújás során, annyi biztos. Az eredmény azonban – ahogy a csapattól el is várható – hibátlan lett, a matt fényezés pedig hangra ugyanaz a megfoghatatlan, vakító fehér árnyalat lett, mint a fóliáé volt. Sőt.

Itt tartok most. Az autó sajnos egy nap híján nem készült el az idei nemzetközi Honda treffenre, de másnap a Raceland Kupára már ki tudtam tolni. Azóta már készülnek a stílusban passzoló új ülések, a további lépések között pedig az utastér és a multimédia beépítés szerepelnek a közeljövőben.

Egyelőre nagyon tetszik az új design, de az is igaz, hogy elsőre nagyon szokatlan volt, főleg az új szín. Azóta számos véleményt hallottam pro és kontra – de ettől szép az élet, hogy mindenki ízlése más, és idővel még ez a más is változik. Valami ilyesmi történt nálam is ;)

Folytatása következik.

KATTINTS IDE A BEJEGYZÉSHEZ TARTOZÓ GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ!