Előfordul, hogy olyan autókban látunk fantáziát, amikről más már lemondott. Sokan nem szeretik a kihívásokat. Sokkal egyszerűbb megvenni egy kész gépet, vagy kérni rá pénzt és összerakatni, mint nekiállni egy olyan verdának, ami hiányos vagy törött. 

Amikor István meglátta a neten ezt az autót, akkor még sérült állapotban volt. Egy ideje már a kert végében álldogált. Karosszériás barátaival megnézette és mivel nem volt menthetetlen állapotban, ezért végül megvette. Körülbelül 1 hónap múlva már el is készült az autó és újra lehetett gurulni vele. Persze ilyenkor egyből jön az agyalás, hogy mi legyen változtatva, mert a "gyári autó" életérzés nem jött át hősünknek. Mivel már István fényezte egyszer az autót és egyébként is voltak még hibák, ráadásul anyagilag sem volt abban a helyzetben hogy válogasson, ezért camouflage dizájnt kapott a verda és mellé még egy 20-as felniszettet. a 2015-ös végül spórolgatással és ezzel a külsővel telt el. 

Aztán ahogy közeledett a szezon kezdete, csak nem bírt magával és megint kezdődött a kattogás, hogy mégis mit kéne alakítani, hogy tényleg látványos legyen az autó. Ennek az eredménye az lett, hogy a gewinde kiugrott az autó alól és Szulyák Attila segítségével bekerült a levegős rendszer. Ez persze hozta magával a következő problémát. Másik felnire is szükség volt. Rengeteg márkát megnézett, végül ár-érték arányban a Japan Racing lett a befutó, mégpedig a JR15 19" méretben. 

Futómű, felni pipa, jöhetett a fényezés. Itt sem ment minden könnyedén. A feltűnő, rikító színek kilőve, most valami sokkal elegánsabbat szeretett volna. Mivel a piros szín mindig is István kedvencei között volt, ezért egy olyanra esett a választás, amivel elég nehéz mellélőni. Candy apple red-re fújták. Ez nem egy olyan egyszerű feladat volt mint korábban, ezért komoly felkészülés előzte meg a munkálatokat, ami olyan jól elhúzódott, hogy 5 nap maradt az AMTS-ig. 

Folyamatosan, mindenki dolgozott a gépen éjjel-nappal és végül csak elkészült. 

István szerint még nem tökéletes és rengeteg munka van vele, de az érzés, hogy saját két kezével csinálta olyanra, hogy büszkén tud ránézni, megfizethetetlen. Ezúton köszöni a rengeteg segítséget a barátainak! 

Fotók:

  • Dalos Production
  • Darius- Lowmedia
  • TuningKingz