Tele vannak a netes fórumok az állandó  gewinde vs. airride harcokkal. Bár ez is inkább csak amolyan fanboy vergődés, mint a márkák közti vívódás. Mindkettőnek van előnye és hátránya is. Legtöbbször azt lehet hallani, hogy a levegős rendszerrel nem lehet rendesen autózni. Nyilván egy belépőszintű lufis futóművel még nem érdemes kigurulni a Hungaroringre, de egy komolyabb szettel már lehet jókat autózni pályakörülmények között. (Korábban volt erről egy videó, majd előkeresem, ha érdekel valakit.) Cody Miles Subaruja a tökéletes példa, hogy igenis lehet bajnok autót készíteni airride-al is! 
A történet ott kezdődik, hogy Cody a motorok után valami másra vágyott. Miután megtanult vezetni és ráérzett, mennyire jópofa dolog elrakni keresztbe az autót, vagy éppen íven haladni, gyűjtögetni kezdett. Először még csak Toyota Tacoma pick-up volt a kezei között, ami pont arra volt jó, hogy új haverokra tegyen szert, illetve az autószerelést is megismerje kicsit. Mivel korábban motorversenyző volt, így hamar kedvet kapott a sportosabb autókhoz, amikkel az új haverok közlekedtek, úgyhogy ismét spórolni kezdett egy másik autóra. Eladta a Tacoma-t és az összegyűjtött pénz hozzáadásával megvette azt, amire vágyott igazán. Egy Subaru Impreza WRX STI-t. A boldogság nem tartott túl sokáig, mert a hazafelé vezető úton a motor megadta magát. Úgyhogy trélerre feldob, hazavisz. Másnap pedig elvitték a Yumi Sport Tuninghoz, akik komoly tapasztalattal bírnak, de ott semmi jót nem tudtak mondani. Tulajdonképpen a motor teljesen szétesett. Ekkor jött a kérdés, hogy egy használt motort dobjanak bele, vagy legyen felújítva a régi. Némi agyalás után a felújítás mellett döntött emberünk, de ha már úgyis minden új lesz, akkor legyen mindenből kicsit több-jobb. Az EJ25 motort összerakták és a végén egy BorgWarner EFR 7163 turbót akasztottak rá. A végeredmény 400 lóerő lett. Ha már van teljesítmény, akkor a futómű sem lehet akármilyen! Ekkor ajánlották neki az Airlift Performance új szettjét, ami minden körülmények között képes tökéletes vezetési élményt nyújtani. Miután az air elkészült, jöhettek a felnik is! A kerékjáratokba 9,5x18-as MB Battle görgők költöztek, 255/35-ös Bridgestone gumikkal. A külső sem maradt érintetlen. A leglátványosabb elem az APR karbon hátsószárny. Elöl WASP Composites toldatot találunk. A WRX küszöbök megmaradtak, csak azok is kaptak egy toldatot. A hátsó sárvédőkre LIC ívek kerültek. Már egész szépen alakult a verda, amikor Cody kipróbálta magát egy time attack versenyen és innen nem volt megállás, ugyanis nagyon jól szerepelt a kocsival!  A Street osztályban meg is nyerte az első futamot és akkor már tudta, hogy ezt akarja csinálni egész évben! Egy remek szezon után felfigyeltek rá és a Renner Racing Development megtámogatta néhány komoly alkatrésszel, illetve becsempésztek még 100 lóerőt a géptető alá. Így már 500 lovas lett az autó. Persze a belső sem maradt érintetlen. A teljesen kipakolt beltérbe Racetech RT1000 ülések kerültek 5 pontos Teamtech övekkel. 4 pontos Autopower csövezés, Grip Royal kormány, NRG gyorscsatis kormányagy és kiegészítő műszerek kerültek az autóba. 
Cody nagyon jó időket fut a géppel és első volt kategóriájában ezzel a Subaruval. Mint látjátok, az airride nem csak a parkolóban menő! 
Nagyon sok képet találtok az autóról, IDE KATTINTVA! 





 

 

Forrás: SuperStreetOnline