Nem lehet rossz olyan gazdagnak lenni, hogy semmi sem számít. Mindenki körülöttünk ugrál és próbál a kedvünkre tenni, csak hogy elmondhassák, mi, őket választottuk. Különböző limitált kiadások mindenből, legyen az autó, óra , bármi amire rá lehet aggatni valami elmebeteg árcédulát. A Bugatti Chiron egy fantasztikus autó, amiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A megalkotásánál a cél nem volt kisebb, minthogy a leggyorsabb közúti gépjármű legyen a világon. Azonban a gyártó még erre is rá tud tenni egy lapáttal. A Bugatti Divo egy olyan különleges, limitált példányszámú kiadás, amit főleg versenypályára szántak. (Érthető. Legyen egy utcára, egy meg pályára.) Az autó, nevét a francia versenyzőről, Albert Divo-ról kapta. A Chironhoz képest változott a kaszni. (Jól is néznénk ki, ha csak egy ráncfelvarrott példányt kapnánk a pénzünkért ugye?) A jellegzetes C vonalvezetés megszűnt, a másik változás pedig a Bugatti Vision Gran Turismo koncepciójára emlékeztető hátsó szárny. Elöl szélesebb első spoilert találtunk, aminek köszönhetően nagyobb leszorítóerő keletkezik és a hűtés hatásfoka is javul. Az első lámpák is átalakultak és horizontálisan és vertikálisan is végignyúlnak, Hátul pedig úgynevezett 3D lámpák világítanak természetesen ezek mind LED fényforrások. Hátul maradva az új, különleges hátsó szárnyat láthatjuk, ami egyszerre felel a jobb leszorítóerőért, és ha szükséges, fékszárnyként is funkcionál. Szélessége 1,83 méter, ami szélesebb mint a Chiron-on található változat. A szárny környékén még egy "cápauszony" is helyet kapott, ami a kanyarstabilitást javítja. A teljesen újratervezett diffúzor pedig 90 kilóval több leszorítóerőt termel, mint az "átlagos" verzió. A motor még mindig 8 literes W16 quad turbó, 1479 lóerő teljesítménnyel, a Top Speed mód viszont itt nem található meg, úgyhogy a tulajoknak meg kell elégedniük a 380 km/h-s végsebességgel, viszont a az oldalirányú gyorsulás 1,6g is lehet! A Bugatti főnöke szerint az autó a kanyaroknak készült és ezt bizonyítani is tudják, mert az olaszországi Nardo tesztpályán 8 másodperccel jobb időt sikerült elérni mint a Chiron. Összesen 40 darab készül ebből az autóból, de felesleges kapkodni a telefon után és ellenőrizni a bankszámlát, mert alapfeltétel, hogy legyen egy Chiron a tulajdonunkban, azonban ha ez esetleges nem probléma és rendelkezésre áll az 5 millió eurós vételár (Természetesen a különböző adók nélkül) ami kb. 1,6 milliárd forintnak megfelelő összeg, akkor is késő, mert mind a 40 példányt eladták már.