Tegnap bezárta kapuit a 2019-es AMTS. A látogatók számára három, de a kiállítóknak öt napig tartó rendezvény durván jóra sikerült. Mindenki fáradtan pakolt este és csak az a cél lebegett a szeme előtt, hogy hazaérjen. A Carstyling/AMTS csapata kicsit fáradtabb és ezen a héten biztos mindenkinek a pihenés fogja kitenni a napjait, hiszen az elmúlt hetek megfeszített munkája nem múlik el nyom nélkül.
Na de inkább nézzük, mi történt az utolsó napon! Ahogy arra számítani lehetett, sokkal nagyobb tömeg érkezett vasárnap! Ez főleg annak tudható be, hogy ezen a napon sorsoltuk ki a Ford Mustang nyereményautót. Erre a napra egyébként nagyon sokan vették meg az elővételes jegyeket. Mondanom sem kell, hogy a regisztrációs pultnál egész nap kígyózott a sor.
A szokásos betétprogramokra folyamatosan nagy volt az érdeklődés. A páros drift csatákon lehetett látni csattanásokat, szép küzdelmeket, de volt, hogy lámpalázas volt a kocsi és nem sikerült végig menni a pályán. Az off-road szekció, idén nagyobb és technikásabb volt, mint tavaly. A sofőrök egész nap autóztatták a közönséget. Az autók előtt pedig nem létezett akadály. Mindenen IS átmásztak!
A nagyszínpadon többször is felléptek a Miss AMTS 2019 versenyzői. Egyszer estélyi ruhában, egyszer bikiniben. Természetesen itt is nagy volt az érdeklődés ezekben a percekben. Utánuk a Carstyling Dolls táncosai adták elő, szó szerint forró, műsorukat. Néha a Red Sun guru, Jugo is felállt a színpadra és az 1200 lovas GTR forgott a színpadon. (Apró érdekesség, hogy Jugo még ott, a helyszínen felprogramozta a kocsit, hogy rendesen durrogjon kicsit!) Délután pedig következett a sorsolás és a díjátadó. Ezúttal egy úrnak kedvezett a szerencse, aki annyira meg volt illetődve, hogy köpni-nyelni nem tudott. (Valószínűleg ma már feldolgozza az élményt, hogy nyert egy autót.) A díjátadón pedig ismát a legdurvább, legfantasztikusabb autóknak ítélték oda a kupákat a zsűri tagjai. (Teljes lista később várható.)
Ezután nem sokkal a látogatók előtt bezáródtak a kapuk és elkezdődött a kiköltözés. Itt már mindenki hangoskodhatott kedvére. Durrogtak a kipufogók, hörögtek a motorok, csattogtak a turbós gépek. Amennyire várta mindenki, hogy elkezdődjön, annyira jó érzés volt összepakolni és elindulni haza. Mindenkit kimerített ez a pár nap, de azt gondolom senkinek sincs oka szégyenkezni! Idén is odatették magukat a tunerek, építők, csapatok, cégek és sikerült egy színvonalas rendezvényt összehozni! Képek és videók folyamatosan kerülnek feltöltésre! 
 
Képekért köszönet: North Photo