Az AMTS egyik állandó kiállítója a Füzestuning csapata. Bíró Nándort már sokan ismeritek. Ő az a srác, aki nem tud nyugodni és folyamatosan változtat valamit az autóján, van olyan, hogy év közben. Ennek általában meg is van az eredménye, mert ahova kigurul, onnan garantáltan díjjal érkezik haza. 
 
Az E30-on már nem igazán lehetett változtatni, mert (véleményem szerint) sikerült elérni azt a külsőt, ami akár végleges is lehetne. Persze Nándi nem az a fajta ember, aki megnyugszik, ezért az idei évre sikerült lecserélni a felnit a BMW-n, viszont más változtatást nem igazán eszközölt rajta. Ennek egyszerű oka van. Már tavaly feltöltött pár képet az új projektről és mindenki tudta, de legalábbis sejtette, hogy az idei AMTS-n fog debütálni az autó. A frissítés mindig jó dolog és mivel ez már egészen más terület, mint a klasszik vonal, ezért több kihívást is tartogatott. 
 
Az Impreza kombi egy 2 literes WRX modell, ami azért több egy átlagos családi autónál már alapból. Jelen pillanatban a motor és környéke még érintetlen, mindössze 70-es rendszer került felszerelésre, aminek köszönhetően már messziről lehet hallani, ahogy érkezik a boxer motoros puttonyos. A karosszérián nem követett el semmilyen durva beavatkozást a tulaj. A Morette lámpák morocosabbá teszik az autó elejét. A gyári fekete szín nem volt elég izgalmas Nándi számára, ezért fényezőpisztolyhoz nyúlt és a Füzestuning műhelyben egy kissé szokatlan, de a kocsihoz tökéletesen passzoló színűre fújták az autót. A színkódról nem árul el sokat, legyen elég annyi, hogy a Chrysler palettájáról választotta ki az árnyalatot. 
 
A beltérben a legfeltűnőbb változás, a komplett Bride belső. Jobban mondva, az első üléseket cserélték ki Bride ülésekre, és az atjókárpitokat valamint a hátsó üléssort a jellegzetes feliratú anyaggal húzták be. A sofőrt és utasát pedig Takata övek szorítják az ülésekbe. A sportos hangulatot tovább erősíti a Sparco kormány. 
 
A kerékjáratokban 18-as Rotiform VCE felnik forognak, amik fekete Rotiform Motorsport feliratot és egyedi fényezést kaptak. Futómű tekintetében, Nándi a levegős rendszer mellett döntött. Várható volt, hogy az E30 után, a következő projekt is lufis lesz, de egy Subaru esetében sokan felhördülnek, hiszen ez mégis egy sportos autó és egy feszes állítható jobban illene hozzá. Nándi viszont mindenkit megnyugtat. Nem olcsó cuccokból állt össze a szett, így a vezetési élmény és komfort is megmaradt. Amúgy meg, ezt az autót nem valószínű, hogy fogjuk mocskosan látni egy rallypályán, vagy akár egy pályanapon. Találkozókra pedig tökéletes így is. 
 
További tervekről még nincs információ, de biztosak lehetünk benne, hogy valami változni fog még az autón úgyis! 
 
Képekért köszönet: >Camera Works