Az idei évben erős volt a felhozatal mind a hazai, mind a külföldi kiállítók tekintetében. Sokan mondták, hogy ez most egy nagyon durva AMTS volt, de persze voltak szennycsoportok, ahol ment a károgás, de valószínűleg azok óbégattak a legjobban, akik a show környékére sem jöttek és csak néhány kép alapján vonták le a következtetéseket. Pedig, ha kilátogattak volna, akkor olyan autókat is láthattak volna, mint Laci E39-es BMW-je, ami két után végre elkészült és a Modified Stance Crew standján állt, a többi csapattag durva autói mellett!

2021 márciusában vettem meg a 2000-es évjáratú E39 530d modellt. Alsó kategóriát kerestem állapot ügyileg, mivel projekt autónak szántam. 2 évvel ezelőtt, 18 évesen tudtam, hogy nem lesz egy kis falat az elképzelésemet megvalósítani, de céltudatosan kezdtünk bele édesapámmal az autó megépítésébe. Elhatároztam magam a projekt elején, amíg nem fog úgy összeállni, mint ahogy azt megálmodtam, addig nem viszem az autót nagyközönség elé, így mindenkinek meglepetést tartogatott, hogy vajon mi fog belőle kisülni. Karosszériáján, a négy ajtót leszámítva, mindenhez hozzányúltunk, és átalakítottunk. Lengyelországból, az MF Customs-től rendeltem be az üvegszálas elemeket. Karosszérián, ami elsőnek szembetűnő lehet az a widebody szett, amivel rendesen kiszélesedett a kaszni, majd ehhez az M-es lökhárítókat is hozzáigazítottuk. Első lökhárítóra került egy ritka kiegészítő T rács, Hamman lippe, és ha már lúd, legyen kövér alapon, otthon készítettünk alá egy big lippét is. Csomagtérajtóra CSL szárny lett rádolgozva, küszöbökre pedig Sport Aerodynamics küszöbborítás, aminek az előnye, hogy oldalt 4cm-rel alacsonyabbra került. Motorháztető sem maradt szétvágás nélkül. Édesapám két keze által, lemezből lehajtogatott powerdome került felhegesztésre. Ablakmosó fúvókák, és embléma helyeit is eltüntettük, hogy letisztultabb legyen. Részletekre odafigyelve, a tetőre, illetve hátsó szélvédőn lévő szárnyra karbon szénszál lett feldolgozva a felületre. Hátra fekete LED-es lámpa került beszerelésre, elöl gyári facelift lámpa volt az alap, aminek a hátterét lakk feketére fényeztük, reflektor részét eltakarva bekerültek Hella takarók, illetve Lengyelországból rendeltem Msystem Customs-től fekete prizmákat, amin  Bmw Individual felirat látható, sárga LED-del megvilágítva.

Ami természetesen nem maradhatott ki ennél az autónál sem, levegős rendszer került beépítésre. Elöl 3D-s állítható toronycsapággyal kellett állítanom a kerékdőlésen, hogy szűkösen, de elférjenek alatta a felnik. Ha már a felniknél tartunk! Háromrészes, japán gyártmányú, Leon Hardiritt Bügeleken gurul az autó, ami Svájcból érkezett. Későbbiekben a szélesítés miatt rendeltem Angliából a Rimscarnated cégtől 6”-os reverse outer peremeket, így a keskeny kerekek, elöl 19x12j - hátul 19x12,5 méretes lavórokká változtak.

Ami az autón mindenkinél kiveri a biztosítékot, az a KLS Exhaust által készített csavart kipufogó. Megosztó, de ezzel is igyekeztem egy olyat bevállalni, amit nem látni idehaza. Belteret tetőkárpit áthúzásával kezdtük, aminél fekete Alcantarára esett a választásunk. M-es kormány szintén át lett faragva, alul-felül kapott karbon bevonatot, és a maradék részét, illetve a kézifék, váltószoknyát Piller Tamás kárpitozott át, mint ahogy a kagylóüléseket is. Úgy bőrözte át, hogy az autó külsőjével összhangban legyenek. Díszlécek, zöld alapon méhsejt dekorral váltak érdekesebbé. Óracsoport kék LED-es számlappal lett átalakítva, és nem utolsósorban hátsó üléssor kikerült, aminek a helyére bukócső költözött.

Az autó idén debütált AMTS-en, ahol elsőnek lett bemutatva a 2 év munkája a Modified Stance Crew csapat színeiben, és nagy megtiszteltetés ért azzal, hogy a Pro category TOP10 Hungarian car of the Show, és Best of Petrol Pin díjt vehettem át! Azt érdemes még megemlítenem, hogy az autó nagy része itthon készült a garázsunkban, édesapámmal közös munkánk volt, és az ő szakmai tudása nélkül, a karosszériázás, fényezés és még nagyon sok minden más, nem valósulhatott volna meg ilyen minőségben!

Továbbá, köszönöm: Józsi Major / gumizást. Viktor Szabó - RS-Felni.hu / perempolír, és az esztergályos munkát. Gergő Tóth - Getydesign / dekoros, tervezési munkákat. Elekes Péter - KLS Design / kipufogót. Piller Tamás / kárpitosmunkát. Modified csapatomnak / air ride bekötését!
Köszönöm szépen a Carstyling-nak a lehetőséget!

Képekért köszönet: Csermak Automotive