Már csak pár nap és megnyílnak, hazánk legnagyobb szezonnyitó eseményének,  az AMTS-nek a kapui. A legtöbben igyekeztek titokban tartani, hogy mivel készülnek a rendezvényre, de ahogy közeledünk a nagy naphoz, egyre többen lebbentik fel a fátylat autójukról. Nincs is ezzel baj! Spórolás, éjjelig tartó szerelés, ritka alkatrészek felkutatása, szívás az apróságokkal, ez mind hozzátartozik a készülődéshez és amint lehetőség van rá, egyből meg kell osztani az eredményt, hiszen a beköltözés napján tele lesznek az idővonalak autókkal, felnikkel, csillogó vagy épp matt fényezésekkel és még sorolhatnám. Ami már biztos. A North East Company háza táján, Laci variált ismét a Fabia-n. Ezúttal Ferrari felniken láthatjuk az autót, de szerintem történt még némi változás a kocsin. Következő érdekesség a Han’s Garage-ból érkezik. Dávid több mint egy éve csinálja ezt a turbós 36-ot. Már önmagában az is izgalmas, hogy egy csiga figyel a géptető alatt, azonban az igazi különlegességet csak akkor láthatjuk, ha jobban átnézzük az autót. A Compact után egy ideig csendben dolgozó Dávid épített egy utolsó csavarig felújított a kupét! Tulajdonképpen ez egy teljesen új kocsi! A 819 CMPNY standján nézzétek majd meg és keressétek meg a tulajt, mert biztos mindenkinek válaszol a kérdéseire majd! A Szondi Garage oldalán egy hardcore Fiat-ra bukkantam, ami sportos kiállásával igazán üde színfolt lesz majd a kiállításon. Remélem a külső mellett a motor is sportos lesz! Ezen felül egy Opel Astra és egy Trabant is ott lesz a kiállított vasak között. A Fullkontakt Garage is érkezik majd, a tőlük megszokott minőségben átépített retro járgányokkal. A Backyard Garage standján is láthatunk majd régi és új autókat is. Itt is lesz egy teljesen felújított egyes Golf, de láthatjuk majd Totya karbon elemeit valamint Phillipp is lecserélte a Honda-t és idén egy Lexussal érkezik. Az RS Tuning idén is emeli az „A” pavilon színvonalát és mellettük a Stancekraft tagjaival is találkozhatunk, akik idén beújítottak pár dolgot. És ez csak néhány érdekesség volt! Nagyon sok különlegesség lesz majd látható péntektől, és ismét komoly lesz a felhozatal. Úgyhogy aki szereti az igényes és szép gépeket, mindenképp látogasson ki a hétvégén!