Biztos mindenkinek volt álomautója fiatalabb korában. Ezt mindenkinél más élmény határozott meg, de egy mondat garantáltan elhangzott: "Egyszer lesz egy ilyenem!" 

Aztán az idő múlásával vagy megmarad a vágyakozás, vagy összejön a dolog, de az is lehet, hogy elmúlik a szerelem és az ember beéri valami egyszerűbbel, praktikusabbal. Ha szerencsés helyzetben vagyunk, akkor a szülők hozzásegíthetnek az első autóhoz, ami jó esetben, akár az álomgép is lehet, de ez pénztárcafüggő dolog. 

Matthew Jensen már a középiskola idején eldöntötte, hogy neki kell egy S2000-es Honda és nem ült nyugodtan, várva a sült galambot, hanem kőkeményen dolgozni kezdett, hogy megvalósítsa álmát. 16 évese, iskola után és hétvégenként járt dolgozni, hogy összegyűjtse a pénzt az első autójára. A kitartó munkának meg is lett a gyümölcse  és miután megvolt a szükséges összeg, elkezdte keresni a megfelelő alapot. 

Talált egy AP1 modell, ami még az első tulajdonos kezei között volt és Mugen hardtop is járt az autóhoz, amiről a tulaj nem tudta mekkora értéket képvisel. Persze túl szép lett volna, ha hibátlan lett volna az autó, vagy ahogy Matt fogalmaz: Lelakott állapotban volt. 

Azonban ez sem tántorította el és megvette élete első autóját! Miközben az interneten kutakodott a különböző megoldások, tippek, trükkök után, beszerzett egy Mazda RX-8-at is és innentől lesz érdekes a sztori. Ugyanis a Mazda-t elcserélte egy Mk3 Supra-ra, amit elcserélt egy Lexus LS400-ra, amit elcserélt egy jobbkormányos, RB motorral szerelt Silvia S13-ra, majd a Nissant eladta 8500 dollárért. A vicces az, hogy soha, egyik autóra sem költött pénzt, egyszerűen csak szerencséje volt és jól cserélgette a kocsikat. 

Miután elvitték a Nissan-t, a pénzzel a zsebében, elkezdhette rendbeszedni az S2000-et. Úgy döntött, mindent saját kezűleg fog elvégezni a kocsin, úgyhogy be is vonult szépen a nagyapja garázsába és egy tél alatt sikerült kijavítani a hibákat és lefényezni a képeken látható kék árnyalatra a kocsit. Persze nem csak ennyi történt. Felkerültek a Circuit Garage szélesítések, az ASM első lökhárító, a hozzá tartozó toldattal, hátra pedig a J's Racing diffúzor, a géptető pedig szellőzőket kapott, ami a Ford GT40 mintájára készült. 

Apropó géptető! A mocitető alatt is van látnivaló, ugyanis az F20C motor teljesen letisztult környezetben foglal helyet, ami szintén néhány téli hónap munkájának eredménye. A futómű Air Lift Performance 3P, ami tökéletesen ráengedi a bódét a Volk Racing TE37V Mark II felnikre. A felnik mögött jól látszanak a porfestett Brembo nyergek és APM Racing féktárcsák. Az utastérben Mugen kiegészítők és Bride ülések fogadják a sofőrt és utasát. 

Matt 5 éven keresztül szögelte a gépet és minden apróságra odafigyelt. Most már elmondhatja, hogy sikerült nulláról összeraknia az álomautóját. Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 

 

 

Forrás: Super Street