Emlékszik még valaki az internet előtti időkre, amikor külföldi tuning magazinokat vadásztunk a jobb újságárusoknál és nem az internetről tájékozódtunk és a találkozókat sem Facebookon szervezték, amikor még csak álom volt egy jobban megépített, japán belpiacos szerkezet? 
Elég meghatározó volt szerintem mindenki számára és a legtöbben a mai napig sem tudtuk kinőni ezt a fajta hobbyt, annyi különbséggel, hogy ma már bármit meg lehet rendelni a világ másik feléről, csak győzzük kifizetni. A szerencsésebbek pedig meg is tudják valósítani ezeket az álmokat. 
 
Itt van például Kristsada, aki már elég fiatalon beleszeretett a Nissan S-szériába és miután lehetősége adódott, rögtön bele is ült egy S13-ba, amir két kézzel szórta a pénzt. SR20 motor, rengeteg kiegészítő, komolyabb futómű, versenyülések, méregdrága felnik és emberünk eljutott arra a pontra, hogy át kéne ülni most már egy S15-be. A spórolt pénz még kevés volt, viszont az évek alatt felhalmozott alkatrészek és az autón található kiegészítők együtt már elégnek bizonyultak, ezért szétszedte a kocsit és apránként kiárult mindent a végén pedig eladta a gyári S13-at aminek köszönhetően megvehette az 1999-es Nissan Silvia S15-öt! 
 
Ping, ez a beceneve a tulajnak, nagyon boldog volt, de hamar érezte, hogy több lóerőre és több hengerre van szüksége, így az autó szívátültetésen esett át és RB25DET váltotta a gyári négy hengeres motort. Beépítés előtt azért olyan apróságokkal szerelték fel, mint az N1 víz- és olajpumpa, ARP hengerfejcsavarok, ISR intercooler szett, szívósor, pillangószelep, Precision Gen 2 6266 turbó, Tomei titán kipufogó, Walbro benzinpumpa, nagyobb injektorok és még sok egyéb alkatrész. Ezeknek köszönhetően pedig sikerült 601 lóerőt kipréselni a motorból. 
Az erő RB25DET Series 2 váltón, SPEC Clutch Stage 2 kuplungon keresztül érkezik meg a hátsó hídhoz, ahol aztán Nismo diffi juttatja el a kerekekhez, amik Nismo LMGT4 Omori Edition görgők és 9,5x18-as méretekkel rendelkeznek, a rájuk húzott gumik pedig 245/40 és 275/35-ös Nitto NT555 darabok. A felnik mögött Evo 9 Brembo nyergek, StopTech tárcsák és Hawk betétek lassítják az autót, a fékcsöveket pedig GkTech darabokra cserélték. 
Természetesen a futómű sem maradt érintetlen. Max coilover szett, Nismo toronymerevítők és állítható ISR lengőkarok kerültek beszerelésre. 
 
A karosszéria komplett fényezést kapott, de előtte felkerült a Vertex Lang bodykit szélesebb sárvédőkkel, egy Edge karbon géptető, Seibon karbon csomagtérajtó, Dmax karbon hátsó szárny, Ganador visszapillantók és néhány karbon splitter is. 
Az utastérben a gyári, Option B plüss ülések, Sabelt kormány, Chasing Js titán dudagomb, 7 részes Cusco bukócső és kiegészítőműszerek jelentik a változást. 
 
A végeredmény egy hamisítatlan JDM S15, amiben azért van akarat, de közben nem igényel kompromisszumokat a használata. 
 
További képeket IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Super Street