Fiatalabb olvasóink számára lehet nem a filmvászonról lesz ismerős ez a forma... Akiknek még mond valamit Patrick Swayze neve, azoknak pedig egyből beugrik az Országúti Diszkó című film, amiben a főhősnek volt egy 560SEC a tulajdonában. Jó, persze az közel sem volt ennyire dögös, de ez jelzi igazán, hogy ez az autó 1989-ben és még ma is rohadt menő, tisztelet parancsol és tulajdonképpen lassan elérhetetlenné válik. A klasszikus autók napról-napra többe kerülnek és egyre nehezebb jó állapotú példányt kifogni. Rob Dern sem járt másképp.... 
 
Tudni kell, hogy Rob már kiskora óta szerelmes volt a típusba. A C126-ot csak kevesen engedhették meg maguknak. Rocksztárok, bűnözők, hírességek kedvence volt. Valódit nem, de 1/24 méretarányú modellt sikerült beszereznie, ezzel pedig kitűzte maga elé a célt, hogy egyszer lesz egy ilyen autója! 
 
Végül aztán addig hajtott, hogy az álom megvalósulni látszott és miután megvolt rá a keret, néhány héten belül talált is egy alapot magának. A cél az volt, hogy teljesen felújítja majd, hogy pont úgy nézzen ki, mint a kicsinyített mása, ami a polcon figyelt évekig. A végén pedig szó szerint ez történt, mivel az autót tényleg teljesen fel kellett újítani, kezdve a karosszériától egészen a motorig. Rob csak és kizárólag gyári, Mercedes alkatrészeket épített be és elmondása szerint, a vételtől számítva, az autó 80%-át érintette a felújítás, eddig... 
 
Először a karosszériával kezdtek, ahol a hátsó ablakok környékét és a sárvédőket javították. Miután minden rozsda, minden hiba eltűnt, a gyári, Obsidian Black árnyalatba öltözött az egész autó. Tulajdonképpen, az ablak körül futó krómok kivételével, mindent feketére fújtak. 
 
A gyári motor helyére egy M117 V8 szív került, amihez AMG kipufogót szereltek fel. Így azért van hangja is a kocsinak, de nem tolakodó, mint egy herélt rendszernek. A futómű esetében csakis levegős rendszer jöhetett szóba, amihez Air Lift Performance 3P vezérlőt párosítottak. Így már be lehetett lőni a fitmentet a kerekekhez, amik esetében Rob egy kis meglepetéssel szolgál! 
 
Az emberek általában vesznek egy komolyabb szettet, amivel aztán lehet parádézni, Rob viszont inkább két garnitúra felnit intézett a Mercedes alá. Az egyik, az örök klasszikus, amivel nem lehet tévedni, BBS RS. A másik inkább gyárias megjelenést biztosít, ez pedig a Gotti Axias. Tökmindegy melyik felnit pattintja fel emberünk, ugyanis a méretük teljesen ugyanaz. Elöl 10,5, hátul pedig 12" szélesek. 
Az utastérben a Nardi kormány és az Air Lift vezérlő töri meg a teljesen gyárias megjelenést, de Robnak nem volt célja megbolygatni a kupé tökéletes belterét. 
 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Stanceworks