Amikor még a Szovjetunió virágzott, a nagy vezérek hajlamosak voltak érdekes párhuzamokat vonni, hiszen a kommunizmus nagyszerű termékei semmivel sem voltak kevesebbek, a "romlott nyugaton" gyártott dolgoknál, ezért képesek voltak a Lada egyes modelljeit a Mercedes-hez és a BMW-hez hasonlítani. Mit is jelent ez? A 2106 nagy króm díszrácsát hasonlították a Merciéhez és a 2103 négy darab fényszóróját pedig a bajor gépekkel hozták összefüggésbe és azon kívül, hogy mind hátul hajtottak, másban nagyon nem hasonlítottak egymáshoz ezek az autók, de persze ezt ki merte megmondani a vezérkarnak? Nyilván senki... Illetve még a jólétet is közvetítette a 4 darab fényszóró, mivel az inkább a jobban felszerelt autókra volt jellemző. Azonban volt még egy típus amivel összefüggésbe lehet hozni a 2103-at és talán az sokkal közelebb is áll a valósághoz, az pedig Japánban készült és Nissan Skyline-nak hívják, azon belül is a PGC-10 és a KPGC-10 vagyis a Hakosuka. Persze technikailag a Lada sehol sincs a Nissan modelljéhez képest, de ugyanaz a kocka forma jellemzi és ha ráaggatunk pár korabeli JDM kiegészítőt, elég durván összeillik majd a kettő. 
 
Daniel nagy rajongója a japán autóknak és azon belül is a régebbi modelleket kedveli, így amikor megvette Zsiguliját, nem is volt kérdés, hogy milyen stílusban fogja megépíteni azt. Az első és legfontosabb lépés a megfelelő ültetés elérése volt, ahol nem volt elég vágni a rugókból két karikát, de a gátlókat is rövidíteni kellett és nagyon pici rugókat kellett beépíteni, hogy aztán meglegyen az a kinézet, amit látva elgondolkodik az ember, hogy van-e egyáltalán rugó az autó alatt? 
 
Elöl egy olyan toldatot kapott az autó, ami a Hakosuka-ról lehet ismerős, ráadásul megkapta az autó színét is, így fiatalodott kicsit a kinézet, arról nem is beszélve, hogy még alacsonyabbnak tűnik a földig érő elemnek köszönhetően az amúgy sem túl magas kocsi. Hátul is folytatódik a japán irány, egy Highway Racer jellegű hátsó szárny és a Datsun 240Z stílusú kipufogó formájában. A sárvédőkre szerelt visszapillantók is hozzák a JDM érzést. A pontot az I-re a 6,5x14 méretű Hayashi Techno Racing felnik teszik fel. 
 
Az utastérben is történtek változások. A gyári vezetőülés helyére igazi old school, Stout versenyülést szereltek be, az utasülés pedig fejtámla nélküli darab. Háromküllős fakormány váltotta a gyári darabot. 
 
A Hakosuka ma már megfizethetetlenné vált, viszont egy jobb állapotú Ladából simán ki lehet hozni a low budget JDM életérzést, csak a megfelelő kiegészítőket kell megvenni hozzá.
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Lowdaily