Minden nemzetnek megvan a maga kedvence. Az Oroszok Ladákat, a Franciák Renault-kat és a Svédek Volvo-kat építenek. Persze a stílus sem ugyanaz. Oroszországból főleg  rommá ültetett gépek kerülnek elő, a Franciáknál mondjuk már vegyesebb a felhozatal, hiszen az ültetés mellett felbukkannak motorikusan is átépített példányok, de a Svédeknél főleg az eszement turbós projektek a jellemzőek. 

Nem is csoda! Hiszen van egy Gatebil és már sokszor említettem, hogy a hosszú skandináv, téli esték alatt, gyakran megokosodnak a srácok a garázsban és olyan szörnyetegek gurulnak ki, amikkel terrorban tartják a környék lakosságát és az üres utakon, még negyedik fokozatban is füstölik a gumit 160-as tempó felett. Egy benzinvérűnek igazi álomhely lehet. 

Ha tuningolt Volvo-ról beszélünk, akkor a legtöbbször valamelyik nagyobb, egy lakótelep légellenállásával megegyező példány ugrik be, aminek az elejébe 2JZ, vagy V8 motort építettek be és másodpercek alatt semmisíti meg a hátsó kerekekre felpattintott gumikat. Prüszköl, fújtat, hörög és ontja a füstöt. De jó is az! Azonban most engedjük el ezt a vonalat, mert a képeken, a nem túl népszerű  360-as modelleket láthatjuk, és ha jobban megnézzük, akkor ezek  nem is igazán driftre épültek. 

Igen, ez a két 360-as time attack-ra készültek, ami elég meglepő lehet egy olyan ligában, ahol azért nem árt ha aerodinamikus az alap. A svéd time attack bajnokságra készült autókon olyan elemeket is felfedezhetünk, amik egyenesen az F1 világából érkeztek. Titán és karbon elemek a '98-as Stewart vagy a 2002-es Jordan versenyautókról vagy éppen az 1998-as Arrows A19 hátsó szárnya. Szóval komoly versenytechnika keveredik az utcai átlagautóval. 

De mit ér az egész, ha nincs kellően erős motor? Természetesen ilyen probléma nem áll fenn. Mindkét autót, 4 hengeres turbós motor hajtja. Részletes leírás nem áll rendelkezésre, de azért annyit tudni, hogy 2 bar töltőnyomás mellett, 600 lóerő áll a pilóták rendelkezésére és 700 Nm nyomaték! 

IDE KATTINTVA még több képet és egy videót is találtok a két Volvo-ról! 



 

Forrás: DLEDMV