Vajon létezik még olyan, hogy csajos autó, vagy csajos építés? Szerintem ma már a lányok is olyan autókat hoznak össze (és most tökmindegy, hogy segítséggel vagy maguktől) amire igazán büszkék lehetnek. Ennek a Mustangnak is csajszi a tulaja és már fiatalon benzinvérűvé vált, hála édesapjának. 

Amanda ugyanis nem Barbie babákkal játszott, hanem a garázsban töltötte minden idejét, apja mellett, aki autószerelőként elég sok mindent megtanított lányának. Ennek az lett az eredménye, hogy Amanda már 14 évesen egy Ford Mustang boldog tulaja lehetett és ugyan még jogsija sem volt, de már tuningolni kezdte a gépet. A '97-es GT új kipufogót, rövidebb váltófokozatokat és más apró módosításokat kapott, természetesen apai felügyelet mellett. 

Aztán az egyetem elvégézse után, úgy érezte, hogy megajándékozza magát egy újabb Mustanggal. Ekkor egy 2014-es modell volt a befutó, amit 3 évighasznált boldogan és nem is nagyon piszkálta meg. Azonban jött a gondolat, hogy neki kell egy fekete Mustang, ráadásul a 2012-es, mert annak az eleje tetszett neki mindig is igazán. 

2018-ban meg is vette a szintén GT modellt és azóta elég sok mindent változtatott rajta, köztük a színét is. 

A külső Saleen hűtőrácsot, GT500 hátsó szárnyat és diffúzort, Trufober karbon kiegészítőket, BOSS első kötényt, Carter's Customs koptatókat, Blowfish verseny vonószemet kapott és az egészet lelocsolták ezzel a csillámos színnel, ami egyedi keverés eredménye és minden fényviszony között más színt mutat. Kicsit a fényszórókkal is játszottak, mert elöl a 2015-ös modell lámpáit építették be, hátra pedig Raxiom lámpák kerültek. 

A beltérben Bride karbon ülések, Corbeau övek és a hozzátartozó merevítő tűnik fel először. Aztán meglátjuk a Trufiber karbon elemet, ami a hátsó ülés helyét fedi, mivel azt száműzték a kocsiból. A műszerfal is kapott karbon betéteket, illetve a tetőkárpitba beépítettek egy csomó LED-et és így olyan, mintha a csillagos ég alatt kocsikáznánk. 

A motortérbe pillantva feltűnnek a On3 Performance dupla turbós szettjének darabjai, a két darab 63 mm-es csiga. Itt minden műanyag megkapta az autó színét, illetve a Trufiber készített egy kiegyenlítőtartályt, karbonból. Új injektorok, S&H wastegate-k, egyedi kipufogórendszer On3 Performance elemekből szerepelnek még a listán. A motorhoz T56 Magnum váltó csatlakozik, Mcleod RXT kuplunggal, ahonnan karbon kardánon keresztül jut az erő a 3,73-as diffibe. 

Az erő jelen esetben 600 lóerőt jelent keréken mérve. 

A kerékjáratokban egyedi, háromrészes Rotiform ARA felnik forognak, 10x20-as méretben és 235/35 illetve 275/30-as Nitto NT555 G2 gumikkla szerelve. A felnik mögött Powerstop Z26, fúrt, mart tárcsák lassítják a gépet, karbon-kerámia betétekkel. A futómű levegős. Viking gátlókra épített Air Lift Performance V2 rendszer ereszti lejjebb a bódét. BMR, J&M, Ford Performance merevítők, lengőkarok, stabilizátorok gondoskodnak a stabil úttartásról. 

Amanda elég komoly átalakításokat végzett a pónin, de még nincs vége. Legközelebb az üzemanyagrendszer van soron. Addig is KATTINTSATOK IDE és nézzétek meg a lány Instagram oldalát!