A rajongók azt mondják, az újabb BMW-k sosem lesznek olyan népszerűek, mint a klasszikus darabok. Ebben nincs teljesen igazuk véleményem szerint. Tény, hogy bármerre is nézünk, szinte mindenhol az old school darabok hódítanak. E30-E28-E24-E36-E34 és még sorolhatnám. Azonban az újabb szériák is képesek rohadt jól kinézni és megdobogtatni a szívet. Vegyük például ezt az E60-at. Már azzal kitűnik a sorból, hogy nem levegős futómű engedi közelebb a talajhoz, hanem BC coilover szett. Nincs teljesen abnormális módon a betonba préselve, de ennek egyszerűen az az oka, hogy a tulajdonosnak ez a hétköznapi rohangálós autója, és észnél kellett maradni, ha nem szeretné letépni az alját az első bukkanón. Tovább haladva, a felnik tűnnek fel. Nincsenek túlméretezett görgők a 4 ajtós alatt. A 19-es Work Meister S1-ek már önmagukban csodálatosak. A krómperemes és ezüstre fújt közepű gurigák elöl 10,5, hátul pedig 12,5" szélesek az ET szám pedig 0 és -5. Tökéletesen kitöltik a kerékjáratokat és nem lehet mellélőni egy ilyen garnitúrával. Persze a felni és az ültetés kombó még nem lenne elegendő, ezért a külsőn is történtek változások. Az autó megkapta a komplett M5 csomagot, ami első lökhárítókat, küszöböket és hátsó lököst tartlamaz. (Tükröt és kopoltyút nem.) Ezután karbon koptató, karbon küszöbtoldat, karbon diffúzor, kis szárny és karbon tükörborítás is felkerült a kocsira. A beltérben nem történt változás, ami teljesen érthető. Az E60 már alapból olyan extrákkal van felszerelve, hogy nem igényel semmilyen módosítást. Az egyedüli változás a komplett JBL audio szett beépítése. További tervek között a nagyobb fékek beszerelése, még komolyabb hangzás szerepel, de az airride is felkerült a listára. Aztán ki tudja mit hoz a sors? 
Egy barátom azt mondta még régebben, hogy egy E60 sosem lesz olyan megjelenésű, mint egy "öregebb" BMW. Ez az ötös találn pont jó példa arra, hogy igenis lehetséges! Még több képért KATT IDE! 





 

 

Forrás: Slammedenuff