A Ford Mustang nem csak egy autó, hanem egy életérzés. Azonban, amióta könnyedén elérhető lett Amerikában az új modell (kinek mit jelent a könnyedén jelző, ebbe inkább bele se menjünk...), azóta futószalagon érkeznek a módosított verziók. Az új modell formája alapból vonzó, de mivel kiegészítőkből is van hozzá gazdagon, ezért ezt még simán lehet fokozni.

Ráadásul motorikusan sem vérszegények. Lehet mondani, hogy lomha, de azért egy 5 literes V8 azért még mindig szépen viszi a bódét. Erick Garcia a japán márkák után pártolt át a "hazai" termékre. Jó néhány épített Nissan után úgy döntött, hogy ideje megvalósítani gyerekkori álmát. Úgyhogy be is ruházott egy 2017-es GT-re. A cél az volt, hogy kiállításokon és gyorsulásokon is megállja a helyét, de akár egy pályanap se okozzon gondot.

Nem tudni, hogy az Airlift Performance 3p levegős rendszer mennyire "pályabarát", de az biztos, hogy a találkozókon szépen le lehet engedni vele a bódét a GMR-DS5 felnikre, amik elöl 10, hátul pedig 12x20-asok és 275/30 illetve 315/35-ös gumikat kaptak. A teljesítmény tekintetében mindössze az MBRP által forgalmazott kipufogó lett felszerelve, ami nemes egyszerűséggel egy cső, ami a hátsó dobot helyettesíti.

A külsőn viszont már jobban elszabadult a fantázia. A tető és motorháztető szellőzői feketére lettek fóliázva. A sárvédőkre Fiberglass Mafia szélesítések kerültek. Az első lökhárító kapott egy Cervini toldatot és egy egyedi koptatót, amit AJ Hartman Aero légterelők egészítenek ki. Ezek mind karbonból készült darabok, pont úgy, mint a hátsó "kacsafarok" szárny is a Trufibertől. A küszöbökre EZ Lip toldatot szereltek, hátul pedig egyedi készítésű diffúzor zárja a sort.

Az olyan apróságokat, mint a fekete feliratokat, vagy a ködlámpáktól mentesített egyedi díszrácsot már szinte észre sem veszi az ember. Belül mindössze az új váltógomb jelenti a változást. Legalábbis most még, mert a jövőben a beltérrel is foglalkozni szeretne a tulaj, és akár a csomagtérben is komolyabb beépítést láthatunk majd, de persze a motortér is kap majd pár karbon kiegészítőt, meg akár egy kompresszort is, vagy a futóművet finomítják majd jobban. Szóval még nagyon messze van a cél, de az alap már elég jól néz ki! Kíváncsian várjuk a fejleményeket! Addig is IDE KATTINTVA még többet képet találhattok erről a fehér vadlóról! 



 

Forrás: Slammedenuff