Az eBay-t böngészve mindig lehet találni érdekességeket. Itt van például ez az 1941-es évjárató Ford kisteher, ami már rég nem hasonlít az eredetire, de nem elég, hogy kívül komoly átalakításokon esett át, de a technika sem éppen a megszokott V8! 
 
32,500 angol fontért vásárolhatjuk meg ezt az egyedi Fordot, mégpedig az Egyesült Királyságban. A Rusty Build nevű műhely építette az autót, az alap pedig a már említett Ford kisteher, amit egyedi CDS alvázra építettek és egy 3 literes, Mercedes, OM606 dízelmotor hajtja, amit a Dieselmeken tuningolt meg "kicsit" és jelenleg 450-500 lóerőt produkál, ami ebben a kaszniban igazán félelmetes lehet. 
 
Az alvázon kívül komplett csövezést is kapott, hogy kellően merev legyen, a motor pedig Dieselmeken pumpát, új, Holset HX40W turbót, egyedi intercoolert és csövezést, kipufogórendszert, olajhűtőt kapott. 6 sebességes váltó és egyedi kardán juttatja el az erőt a hátsó hídhoz, ami egy 8.8-as darab. Az utastér is elég spártai. A csupasz fémfelületek mellett MSA versenyülések és 6 pontos övek tartják stabilan a sofőrt és utasát. A Wilwood pedálbox és az ülések is teljesen állíthatóak, úgyhogy nem kell félnie senkinek, hogy nem fog elférni és még egy hidraulikus kézifékkarnak is jutott hely odabent. Amúgy a fék és a futómű minden elem vagy új, vagy egyedi gyártás, ráadásul utcán is használható nyugodt szívvel. Ha valakinek sok a hátsó szárny, könnyedén leszerelheti, hiszen csak két csavar tartja. 
 
Van még pár info az alábbi LINKEN, ahol egyébként akár meg is vehetjük ezt a szörnyeteget!