Amikor klasszikus Toyota kerül szóba, a legtöbben azonnal az AE86-ra gondolnak. A popkultúra megtette hatását és olyan magasságokba emelte a típust, hogy ma már elérhetetlenné vált, ráadásul nem is találunk minden adok-veszek csoportban eladót. A Hachiroku jó kocsi, bár egyszerű mint a faék, de pont ettől zseniális. Hátul hajt, pörgős motor dolgozik benne, kíváló a súlyelosztása és még sorolhatnám. Azonban van más modell is, amire érdemes odafigyelni, főleg, hogy azokból is egyre kevesebb van. Ez pedig a harmadik geneárciós Celica, ami Celica/Supra néven is ismerős lehet. 
 
Jake közel 10 évvel ezelőtt jutott hozzá az RA65-höz és akkor még nem voltak nagy tervei az autóval csak napi használatra fogta be, egészen addig, amíg tönkre nem ment és onnantól egy darabig le volt támasztva. Mivel Jake-nek volt egy AE86 projektje is, így a Celica háttérbe szorult, de aztán egyszer jött egy gondolat és nekilátott a felújításnak. 
 
A legfontosabb szempont a teljesítmény és a vezethetőség tökéletes egyensúlyának az eltalálása volt úgy, hogy a tapadás mellett, a keresztben veretés is fontos volt. Úgyhogy a futóműnél és a féknél kezdődtek a munkálatok. A Techno Toy tuning-tól érkeztek az állítható lengőkarok, állítható toronycsapágyak, összekötők, a KYB gátlókat pedig Swift rugókkal párosították. Hátul MA61 Supra alkatrészek és egyedi állítható lengőkarok kerültek beépítésre, valamint ahova csak lehetett, poliuretán szilenteket építettek be. Ezzle tökéletesen be lehetett lőni a futóművet és megvolt a kellő merevség is. A következő lépés a fékek feljavítása volt. RDA fúrt-mart tárcsák, EBC betétek, felújított féknyergek, fém fékcsövek és Raceworks hidraulikus kézifék jelenti a változást. 
 
Jake most már jól tudott kanyarodni és megállni, de kellett némi erő is hozzá. Szóba jött elég sok lehetőség. 1UZ, F20C, végül az öregsuli volt a befutó és egy 3SGE Beams motor került a motortérbe, 4AGE Blacktop ITB szettel, ami SQ adapterrel került a helyére. A kilégzésről rozsdamentes kipufogórendszer gondoskodik és a stabil működést Link Monsoon vezérlő fésüli össze Panic Wire kábelköteggel. Az üzemanyagot Bosch 044 benzinpumpa szállítja, a rendszert pedigTurbo Smart nyomásszabályzó egészíti ki. SA63 hűtő és Spal ventilátor szerepel még a listán. A motorhoz 6 sebességes J160 váltó csatlakozik NPC lendkerékkel és kuplunggal kiegészítve, az erő pedig MX73 Cressida diffin keresztül érkezik meg a hátsó kerekekhez.
Apropó kerekek! Az SSR Mesh felnik 8x14 méretűek és az ET számuk -17. A karosszériát ezüstre fújták, a szín pedig a Ford palettájáról származik. A csomagtérajtó üvegszálból készült, de mivel ezt is tökéletesen minőségben fényezték ,ez nem látszik. 
Az utastér nagyon gyári. Az MA61 Supra üléseken és a Nardi kormányon kívül, minden eredeti, de ez nem is baj. 
 
Remek alap, ami jól vezethető és nincs annyira kipörgetve, mint a felkapott, japán klasszikusok. Jake 4 éven keresztül építette a kocsit, hogy erre a szintre jusson, úgyhogy nem elég találni egy jó alapot, de dolgozni is kell rajta rendesen ha hasonlót szeretnénk, de annyit elárulok, hogy a hahu-n nem igazán találtam egyet sem. (Igen, azonnal rákaerestem...) 
 
Úgyhogy jelenleg be kell érni a képekkel, amiket IDE KATTINTVA nézhettek meg! 





 

 

Forrás: Stanceworks