Klasszikus Opeleket egyre ritkábban látni az utakon. Astra GSI, Opel Calibra, Kadett GSI, hogy csak néhányat említsek. Sőt! Tulajdonképpen teljesen gyári, megkímélt Kadettet sem sokat látni, nemhogy GSI-t! Azt gondolnánk, ha igazán szépen felújított darabot akarunk látni, mindenképp Németországban kell körülnéznünk, de ez nem teljesen igaz, ugyanis Finnországban is van egy igazán szépen felújított példány, némi meglepetéssel a géptető alatt. 
 
Négy év és 3700 munkaóra. Ennyi időt ölt bele a képeken látható autóba Klaus és az anyagi részét inkább ne is feszegessük. Maga az autó újkora óta családban van, mivel Klaus nagyapja vette magának null kilométeresen 1990-ben. 2000-ben Klaus átvette nagyapjától, majd később eladta, de 2012-ben visszavásárolta szentimentális okok miatt. Persze az eltelt évek nem tettek jót az autónak. A motorból szivárgott az olaj, a szilentek teljesen odavoltak, a fékek sem teljesítettek jól, a motor kábelezése itt-ott megégett, a karosszériát pedig a rozsda pusztította. 2015-ben Kalus úgy döntött, teljesen felújítja az autót, hogy újra úgy ragyogjon, mint új korában. 
 
A terv az volt, hogy a gyári 1,6 helyére egy C20XE motort épít be, kicsit megokosítva, de mikor megkapta az árajánlatot, rögötn elment a kedve az egésztől, úgyhogy más úton indult el. Így talált egy oldalt, ahol több olyan Kadettet is építettek, amiben a SAAB, 2 literes turbós motorját pattintották be. Persze azért nem volt egyszerű menet, de miután beszerzett minden szükséges alkatrészt, viszonylag könnyedén a helyére illeszkedett az új motor. Sikerült a vízhűtőt, olajhűtőt és a köztes hűtőt is beépíteni, kicsit felprogramozták és máris 250 lóerő cibálja a valamivel több mitn 1 tonnás kasznit. A motorhoz egyébként F20 váltó csatlakozik és gyári Ople féltengelyek juttatják el a kerekekhez az erőt. A futóműnél azért már vegyesebb a dolog, mert félig SAAB és félig Opel alkatrészeket használtak fel. 
 
A karosszéria letisztult és a hátsó íveket kicsit kiszélesítették. Elöl fehér indexek, hátul pedig "clear" és kicsit sötétített lámpák kerültek beszerelésre, amik remekül illenek a gyári Rembrandt ezüst fényezéshez. Külön érdekesség a retro BMX a kocsi tetején. A kerékjáratokban is SAAB termékek forognak. A 9-5 Aero "Klingon" háromküllős felnik 7x17 méretben, tökéletesen kitöltik a kerékjáratokat. 
 
A beltérben Kadett GT Recaro ülséek, 6 pontos bukócső és mahagóni Momo Fighter kormány jelenti a főbb változást. A csomagtérben rejtve helyezték el az akkumulátort és az audio rendszer egyes elemeit, néhány szerszám társaságában. 
 
Ugye ez az autó nem a mai divatnak megfelelő irányzat szerint épült. Nincs rottyon, nincs bedöntve a kerék, mégis kellemes látványt nyújt. Egy szépen helyreállított autó, amiben van azért erő, de a komfort is megmaradt. Szerintem hibátlan! 
 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Speedhunters