Amikor 1994-ben az E38 széria megjelent, egyértelműen a gazdagabb rétegnek készült. Politikusok, cégvezetők, hírességek kedvence, mivel elegáns de közben mégis sportos a megjelenése. A csúcs a V12 motorral szerelt, hosszított, Long változat, amiben a létező összes extra megtalálható. 322 lóerő, 490Nm nyomaték már bőven elegendő. Persze a V12 nem tartozik a legmegbízhatóbb motorok közé, de ez már más történet. 
 
Több mint 25 év telt el az E38 megjelenése óta, de azt kell mondjam, talán a legszebb és legkortalanabb forma az összes hetes közül. Megjelenésekor még bőven 20 millió felett járt az ára, felszereltségtől függően, manapság pedig már 1 millió alatt is lehet találni, de az mondjuk olyan is... Szerencsére vannak olyanok, akiknek az állapot fontosabb mint a vételár, így lehet szép darabokat találni, ha pedig igényesen hozzányúlnak, akkor meg aztán tényleg fantasztikus lehet a végeredmény! 
 
John Naumann hetese, fekete, Long kivitel és V12 hajtja. A bőrbelső és a fabetétek mellett, gyári telefon, navigáció, digit klíma (elöl-hátul), elektromos ülések (elöl-hátul) gondoskodnak a kényelemről. A karosszériára csak egy küszöb és Alpina toldat került, illetve komplett fényezést is kapott az autó, hogy a fekete még szebbeb csillogjon. 
 
John a BaggedParts tulajdonosa, így nincs abban semmi meglepő, hogy ez a cég demoautója is. A csomagtartóba épített, hardline csövezéssel ellátott rendszer Accuair e-Level vezérlőt kapott és ennek köszönhetően tényleg teljesen földre lehet engedni a hatalmas tepsit. 
Egy ilyen autó esetében nem lehet akármilyen felnit felszerelni és ezt John is jól tudta. A Hamann PG1 görgők tökéletes választásnak bizonyultak, hatalmas peremeikkel. 
 
Így tökéletes az összkép. Hibátlanul választott felnik, kiegészítők és semmi csicsa. Kellene ennél több bárkinek is? 
Még több képért KATT IDE! 





 

 

Forrás: Stanceworks