Nagyon úgy tűnik, hogy megérkezett a Ford F150 Raptor kihívója a Dodge RAM 1500 TRX formájában. Bár itthon ezek a behemótok nem túl népszerűek és nem csak a méretük miatt, hanem az áruk miatt is, az Egyesült Államokban garantáltan sikeres lesz. Ha viszont mégis ellenállhatatlan vágyat érzünk egy ilyen szörnyeteg birtoklására, akkor nem kell aggódni, mert Európa is kap majd ebből a típusból! 
 
Magát a koncepcióautót még négy évvel ezelőtt mutatták be és formailag ez egy RAM 1500, de valójában a TRX egy teljesen különálló modell, aminek saját alváza, módosított futóműve, hajtáslánca és durvább karosszériája van, mint az alapmodelleknek. Az autó szélesebb (20 cm), magasabb (30 cm). A futómű környékén szélesebb a nyomtáv, előrébb került az első futómű is, így a 35"-os (igen, jól olvassátok!) felnik röhögve elférnek. Azért attól nem kell félni, hogy divatgörgők kerültek az autó alá. Az elektromosan állítható futóműnek köszönhetően, akár nagyobb ugratást is elvisel az autó és alapáron járnak különböző haspáncélok az autóhoz. 
 
Ezt az autót a tempós terepezésre találták ki és erről 6,2 literes, kompresszorral szerelt Hellcat V8 gondoskodik. A teljesítmény 710 lóerő, a nyomaték pedig 880 Nm! Ezzel az erővel 4,5 másoderc alatt gyorsít 100-ra a monstrum és meg sem áll 190 km/h-ig. Ez nem hangzik túl soknak, de azt nem árt tudni, hogy, terepen, tartósan 160-nal suhantak a masinával a tesztek alatt és meg sem érezte az autó a dolgot. Egyébként a negyedmérföldes ideje sem rossz, mivel 12,9 másodperc alatt teljesíti, ami egy terepjáró esetében megsüvegelendő. 
 
A motorhoz 8 sebességes, ZF 8HP95, automata váltó csatlakozik. A megállásról 15"-os féktárcsák gondoskodnak. Mivel ez még mindig egy terepjáró, ezért két helyen is szívja a levegőt a TRX. A hűtőrácson és a motorháztető nyílásain keresztül és különleges légszűrőket kapott a motor, hogy a homok, por, kavicsok ne kerüljenek kényes helyekre. Nem biztos, hogy kipróbálnánk, de a gázlómélysége az autónak, 81 centiméter. 
 
A beltérben szövet, műbőr, bőr és hasított bőr kombinációkból lehet válogatni, digitális műszerfal, karbon és alu betétek, valamint 19 hangszórós, prémium, Harman Kardon hifi teszi kényelmesebbé az utazást. 
 
Az autó ára 20 millió forint körül várható, ami semmiképp sem nevezhető kevésnek, viszont ennyi pénzért, ilyen széles körben felhasználható gépet, ritkán vehet az ember. 2021-től rendelhető. Nektek mennyire tetszik?