1968-ban mutatták be a Bullitt című filmet, amiben Steve McQueen egy ugyanilyen zöld kupéval kergette meg a rosszfiúkat. Mivel idén 50 éves a film és a modell is, ezért a Detroit Motor Show keretein belül mutatta be a Ford az új Bullitt Mustangot. Az 5 literes V8-at felpumpálták kicsit, így most 475 lóerő és 570 Nm nyomaték áll a sofőr rendelkezésére, a végsebesség pedig 262 km/h. Ehhez a GT350 szívósorát és fojtószelepházát használták fel, illetve a gyári vezérlőt is módosították. A 6 sebességes manuális váltó az egyetlen opció az autóhoz. A sperr diffi alapból jár a Performance Package felszereltséghez, ahogy a keményebb rugók, a K-Brace stabilizátor és Brembo fékek is. A kipufogórendszert is áthangolták és most mélyebben szól, hála a beépített szelepnek. A méregzöld fényezés és a 19-es Torque Thrust felnik is az eredeti modellt idézik, csakúgy mint a krómkeret a díszrács körül. Jeleket sem találunk az autón sehol, de pont ettől néz ki jól. Darrel Behmer, a Mustang vezető designere azt mondta: "Az új Bullitt egyszerűen dögös. Nincsenek felesleges csíkok, tolakodó műanyagok vagy jelvények. Nem ordít róla, hogy erős és nem feltűnősködik. Egyszerűen dögös." 
A beltérben azért már lényegesen több extrát találtunk mint a '68-as modellben. Egyedül a fehér  billiárdgolyó váltógomb követi a hagyományokat. Ezen felül fekete bőrülések, zöld varrással dobják fel a hangulatot. Ha valaki szeretne még rendelni valamit az autóhoz, annak csalódnia kell, mert a lista elég rövid. Magneride futómű, Recaro ülések és ha a zöld szín nem tartozik a kedvencek közé, akkor Shadow Black fantázianevű fekete fényezéssel is kérheti a leendő tulaj. Pontos árat még nem tudni, de tekintettel arra, hogy limitált példányszámban kerül forgalomba, biztos hogy nem lesz olcsó, és már az is biztos, hogy csak az Egyesült Államokban lehet majd hozzájutni.