Képzeljük el a következőt. Unottan dolgozunk a Mekiben, várjuk a következő "sajtburesz menü lesz kólával!" vásárlót. Megérkezik egy vendég és egyszerűen nem értjük amit mond, mert az autó, amivel érkezett, alapjáraton is olyan hangot ad ki, amit nem bír feldolgozni a mikrofon. Megkérjük, hogy állítsa le a járművét, hogy fel tudjuk venni a rendelést. Emberünk megteszi, elmondja mit szeretne, majd amint közöltük, hogy a hármas ablaknál tud fizetni és átvenni a rendelését. Ekkor a környék minden zaját elnyomó robaj kíséretében beindítja az autót és odagurul az ablakhoz. Azt hittük, hogy valami szakadt lomis járgány fog odagurulni, de ekkor pillantjuk meg a piros versenyautót, amitől tátva marad a szánk. Igen, ez egy Ferrari, de nem is akármilyen! 

Azért azt mondanom sem kell, hogy ilyen piros csodából nincs túl sok a világon, mivel ez a Garage Saurus által épített masina egyedülálló. Az 1997-es 550 Maranello alapra épített gép igazi csemege a versenyautókra gerjedő emberek számára. 5,5 literes, 48 szelepes F133A V12 motor található benne, amit a Garage Saurus épített át. Megkapta a cég ITB szettjét, titán kipufogót, amit az autó oldalán vezettek ki, ARC víz és olajhűtőt, ATL 56 literes üzemanyagtartályt. A ,motorhoz MoTec M800 vezérlőt kapcsoltak. Sperr diffi és OS Giken kuplung szerepel még a listán, a teljesítmény pedig 650 lóerő. 

Quantum állítható futómű garantálja a megfelelő úttartást, a megállásról pedig, elöl 6 dugattyús AP Racing GT, áhtul pedig Garage Saurus 4 dugattyús nagyfékszett gondoskodik. A tengelyek végein 12x18 méretű Advan GT felnik forognak, 305/35 méretű Toyo R888R gumikkal. 

A karosszéria Garage Saurus első lökhárítót, küszöböket, hátsó lükhárítót, szélesítéseket kapott, de elég sok karbon elem is felszerelsére került, mint például az első koptató és annak tartói, a géptető, a hátsó kacsafarok szárny. Sard GT szárny zárja a sort és az oldalüvegeket plexi darabok váltották. 

A beltér is elég spártai. 16 pontos bukócső, karbon műszerfal és ajtóborítások, Momo  kormány, Ferrari Challenge ülés és MoTec CDL kijelző jellemzi. 

Az autóról mostanában többet fogunk hallani valószínűleg, mivel új tulaja van. Charles Wong, aki Kanadában él és nagy autórajongó és több R34 GTR tulaja, amiket szívesen használ pályanapokon is. 

IDE KATTINTVA találtok még pár képet erről a különleges Ferrariról!