Alois Ruf neve biztosan ismerősen cseng minden autóőrültnek. A RUF nevéhez fűződik a CTR Yellowbird, ami rekordernek számított a maga idejében és kiemelkedő volt a szupersportautók között. 469 lóerő, 342 km/h végsebesség és 8 perc 5 másodperces idő a Nürburgringen. Ezek voltak a főbb jellemzői.
 
2017-ben újjászületett a legenda, de itt már nem sikerült akkorát durrantani, mert sokkal durvább ellenfelek is megjelentek, amik új kategóriát, hipersportautó, teremtettek. A Bugatti és a Koenigsegg 1000 lóerő vagy annál is erősebb gépei már behozhatatlan előnyre tettek szert, bár vérszegénynek így sem lehetett nevezni a tanulmányautót, mivel az SCR 510, a CTR pedig 710 lóerős volt. Ami még nagyon fontos, hogy ezek már rég nem Porsche-k, hanem egyedi fejlesztésű modellek. Most pedig itt van a legújabb tanulmány, a Rodeo. 
 
A Rodeo-t egyébként a Genfi Autószalonon mutatták volna be, de mivel ez elmaradt, a RUF egy videót pattintott ki a netre, amit IDE KATTINTVA értek el. Az autó western hangulata, Alois feleségének köszönhető, aki amerikai és Oklahoma-ból származik. Az autó egyébként nem igazi terepjáró, kicsit meg van emelve, de túl drága ahhoz, (700.000 euro) hogy kimerészkedjen vele az ember egy Somogybabod szintű pályára. Szívó és turbós motorral is rendelhető, összkerékhajtással rendelkezik, 6 sebességes manuális váltóval szerelik és érdekesség, hogy az autó erejét a sofőr állíthatja, azaz eldöntheti, hogy előre vagy hátra jusson több erő. 
 
A felnik Michelin terepgumikat kaptak, felkerült egy lámpasor, bőrözött gallytörő, tetőcsomagtartó és hátul még egy ásó is helyet kapott. Az autó kéttónusú fényezést kapott, a beltérben pedig mindent bőr borít, az ülések közepe pedig poncsó jellegű anyagot kaptak. 
 
Jelenleg nem tudni, hogy mikor és mennyi darab fog készülni a Rodeo-ból, de elnézve, hogy az új CTR-ből 30 darab készült és az SCR is rendelhető, várható, hogy néhány éven belül a Rodeo-t is meg lehet rendelni, ami igazából nagyon jól néz ki egy találkozón vagy kiállításon, de terepre kevés, utcára meg sok lesz. Mindenesetre érdekes és jópofa ötlet.