Bogarat első projektnek? Miért is ne! 
Mondjuk Matt Bogara hamar a garázs sarkában végezte, kibelezve. A csupasz váz maradt meg, a már jól ismert szöveg: "Egyszer majd lesz belőle valami" kíséretében. 
Aztán Matt driftelni kezdett lerúgott gépekkel és ahogy ilynekor lenni szokott, egy E36 318i is a tulajdonába került mint donor és viszonylag hamar a Bogár mellett támasztották le. 
 
Na most, aki kicsit is ismeri a drifterek világát, pontosan tudja, hogy ők mindenben fantáziát látnak és így történhetett meg az, hogy Matt erősen el kezdett agyalni, hogy a BMW-t és a Bogarat egy autóvá gyúrja..... Van baj a toronyban! 
 
A Volkswagen karosszériát ráhelyezte a BMW padlólemezére, ami leírva sokkal egyszerűbben hangzik, de megvalósítani nem egy átlagos szombat esti program volt. Bekerült a 8 pontos komplett bukócső, hogy kellően merev legyen az egész és körülbelül 11,5 centivel megvágták a tetőt (top chop), de azért még így is maradt elegendő fejtér, amire már csak azért szükség volt, mert a Bride Low Max ülésekben csak bukósisakkal lehet utazni, Matt meg azért nem éppen alacsony gyerek. 
Ha pedig szóba jött az utastér, akkor ejtsünk szót arról, hogy mi maradhatott bent! 
Tulajdonképpen csak a legfontosabb dolgok, OMP kormány, Race Technologies digitális műszeregység, OBP pedálgép, a váltókar, aminek a tetején egy dugattyú jelenti a váltógombot és talán a legdurvább részlet, a spártai "középbox" pár kapcsolóval és kábelrengeteggel. A plexi szélvédőre és oldalablakokra már fel sem kapjuk a fejünket....
 
Eddig jópofa, de vajon menni is tud? 
Tud bizony! 
 
Ugye a Bogár, egy farmotoros, léghűtéses szerkezet, amit persze lehet tuningolni, de itt ha felhajtjuk a hátulját, akkor már csak óriási hűtőket és ventilátorokat találunk, ugyanis a motor elöl található és nem is akármilyen! RB25DET! Igen ez egy Nissan termék, kovácsolt belsővel, GReddy szívósorral, 6Boost v-band leömlővel, Pulsar G30-770 turbóval, TurboSmart ProGate wastegate-tel és még további Vibrant termékekkel a kipufogórendszer környékén. Ez a setup 510 lóerőt jelent keréken mérve! Gyári Nissan váltón keresztül érkezik meg az erő a hátsó hídhoz, ahol E36 M3 diffi juttatja el a kerekekhez. Mint említettem a hűtésről a hátul elhelyezett hűtő gondoskodik, de oldalt ott vannak még a NACA légbeömlők. 
 
A karosszérián találunk még érdekes megoldásokat. A hátsó sárvédők szélesített gyári darabok, de elöl E46 M3 ívekkel toldották meg, (legalábbis arra utalnak mindenhol) hogy aztán az elöl 9,5x17, hátul 11,5x17 méretű szélesített lemezfelnik és a rájuk húzott Toyo R888R gumik simán elférjenek. Ja és am egállásról E46 M3 fékek gondoskodnak. 
Meg kell említeni még az első toldatot és a küszöböket is, amik fémből hajtogatott egyedi darabok, de a gigantikus hátsó szárny is elég durva látvány nyújt. 
 
Matt csinált magának egy életnagyságú Hot Wheels autót és igaz, hogy a széptől nagyon messze van, de egy ilyennel minden egyes méter garantált boldogság lehet. 
 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Speedhunters