A HGK csapat neve ismerősen kell, hogy csengjen az olvasók számára. EZEN A LINKEN találtok egy korábbi cikket, amiben az Eurofighter névre hallgató projektről láthattok videót. Most pedig itt van a legújabb agymenésük, a Supra Jet! 
 
Az új Suprából már építettek driftautót Japánban, nem is akárkik, hanem Masato Kawabata és Daigo Saito, de ott kicsit könnyebb helyzetben vannak, hiszen hazai pályán mozognak. A HGK viszont Lettországban üzemel és igyekeztek még durvább szintre emelni az A90 versenyautót. Amit mindenképp érdemes tudni, hogy az autón mindössze 3, jól olvassátok, három dolog maradt meg az eredeti autóból. A fényszóró, a hátsó lámpák és az F1 stílusú hátsó ködlámpa. Minden más teljesen egyedi tervezés és kivitelezés, amihez először is 3D szkennelésen esett át az autó, majd atomjaira szedték és onnan kezdték el felépíteni, kezdve egy teljesen egyedi csövezéssel, amire aztán felkerültek a karbon-kevlár elemek. Ezzel pedig ez lett az első A90 full bodykit a világon, amivel sikerült "néhány" kilóval könnyebbé tenni a kocsit. Az elemeket nem a HGK készítette, hanem egy másik lett cég, az OCT Composites. 420 kg-mal könnyebb a versenyautó, így a súlya 1150 kg. 
 
A motortérben nem a gyári B58 motort találjuk, aminek az az egyszerű oka, hogy nem tudják, mennyire terhelhető az erőforrás, ezért inkább a jól bevált 2JZ-hez nyúltak, ami olcsóbb is. Innentől pedig nem meglepő, hogy a teljesítmény valamivel több mint 1000 lóerő! Ehhez pedig, többek között,  Brian Crower stroker kit-et, egy darab Garrett G35-900 turbót és néhány motorsportos alkatrészt építettek be az ukrajnai Chepa Racing műhely tagjai. A futómű környékén a Wisefab szett gondoskodik a durva kormányszögről, a kerékjáratokban pedig egyedi felnik forognak, amit az orosz, Power Wheels készített az autóhoz. Ezeknek a mérete 9x18 et22 és 9,5x18 et-6. Ahhoz, hogy ezek a felnik elférjenek, elég sok anyagot kellett kivágni a sárvédők belső feléből. Az üzemanyagtartály, a különböző olajak tartályai, a hűtés egyes elemei pedig nem a motortérben kaptak helyet, hanem középen, megfelelően elválasztva az utastértől, hogy egy esetleges baleset esetén ne okozzanak galibát. 
 
Az autó Nikita Shikov-nak épül, aki az Orosz Drift Bajnokságban (RDS) indul majd az autóval idén. Nikita gondolkodik, hogy visszarakja a gyári motort, erősen átépített formában, az autóba, de előbb elküldte a Papadakis Racing-nek, hogy alaposan nézzék át és találják meg a motor gynege pontjait. Maga az autó elméletileg az idei szezonban már versenyezni fog, úgyhogy izgatottan várjuk, hogy milyet fog menni a HGK A90 Supra, több mint 1000 lóerővel! 
 
IDE KATTINTVA még több képet és egy videót is találtok! 





 

 

Fórum: Témaindító komment (Statler, 2021. február 17.)

Forrás: Speedhunters