Tök mindegy, mennyire vagyunk nyitottak, a Nissan Micra akkor is csajos autó marad a legtöbb ember szemében. Bevásárolni, gyerekért menni vagy éppen átgurulni egyik bevásárlóközpontból a másikba, tökéletes választás. Nem is nagyon találunk hergelt verziókat ugyebár. Azonban az Oroszok megint bebizonyítják, hogy nincs rossz alap, csak kevés fantázia! A 33 éves Denis az anyukájának vásárolta a kocsit, de már akkor bizsergést érzett hátul ami, mint tudjuk, sosem vezet túl jóra vagy épp ellenkezőleg, valami zseniális születik belőle. A kötelező ültetés után a megfelelő felni kiválasztása következett. Először 15-ös görgők kerültek fel, aztán jött egy 16-os szett, majd a mostani, ami szintén 16-os Seiken NKB és körben 9" szélesek. Csak a miheztartás végett, még mindig egy Micra-ról beszélünk, ami alatt a 15" nagyon kicsi, viszont a 9x16 már elég erős. aki kicsit is ismeri a kis Nissan adottságait, annak nem kell külön mondani, hogy a gyárilag 14-es lemezeken guruló betonpattanás nem rendelkezik óriási ívekkel és hely sincs túl sok a kerékjáratokban. Azonban ez csak azután okozott igazán problémát, miután beszerelték a futóművet. Az XYZ SS coilover szett az egyedi, keményebb rugókkal, tökéletes magasságba eresztette a kocsit, azonban a kerekek nagyon kilógtak. Mit tehet ilyenkor az ember? Felszerel egy szett univerzális szélesítést, vagy bedönti a kerekeket. Denis szerencsére az utóbbit választotta. A módosított futómű elemeknek köszönhetően végül aztán -9° dőlést sikerült elérni a kisautón, elöl-hátul! A gyári lökhárítókat lecserélték a sport változatra és új díszrács is felszerelésre került, a jeleket, feliratokat pedig eltávolították. Ezután következhetett a motor. Most biztos felkapják páran a fejüket és minimum egy SR20 beépítésre számítanak, de el kell keserítsek mindenkit. Ebben a Micra-ban 1,4 literes erőforrás dolgozik, de szerencsére nem érintetlenül. Direkt ehhez a motorhoz készült kompresszor szettet pattintottak a géptető alá, ami az Impul gyártmánya. Még mindig nem egy GT-R, de azért sokkal virgoncabb, mint a gyári társai és még ilyen beállítással is jól autózható. Mint látjátok, a képek még télen készültek és azóta nagy valószínűséggel ez a kocsi nem létezik már ebben a formában. Hogy miért? Nos Denis úgy érezte nem lehet belőle többet kihozni és nem akart erőlködni vele, ezért inkább visszaalakította gyári állapotúra, hogy aztán valami újat csináljon. Szerintem ez teljesen elfogadható indok és bízom benne, hogy a következő projekt is hasonlóan beteg lesz! Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 




 

Forrás: Lowdaily