Az idei Long Beach-en tartott Wekfesten figyelt fel a Speedhunters fotósa erre az öreg sulis JDM csodára. Egy olyan eseményen sikerült feltűnést kelteni, ahol mindenfelé csak bedöntött kerekeket, high tech futóműves vagy airride-os verdákat találni. Na de egy ilyen szekér még mindig az egyik legnagyobb ikon. Nem számít milyen évet írunk, egy ilyen 2000GT-X mindig megdobogtatja a szívet. Az első "kés" vagy koptató vagy nevezzük aminek akarjuk, gyári, csakúgy mint a hátsó szárny és a szegecselt ív is. (Na most akkor hogy is van ez a múlandó divat dolog? hahota) A beltérben a kormány és a váltógomb tűnik fel, de az is gyári tartozék. Az igazán szemfülesek fedezik fel a kazettás rádiót, amit csak a korai 80-as években gyártott verziókban lehetett megtalálni. A felnik viszont lecserélődtek. Ezekre a klasszikus verdákra általában nem szoktak túl nagy ármérőjű kereket tenni, illetve a túl modern felnik sem állnak jól rajtuk. Jelen esetben azonban sikerült megtalálni az egyensúlyt: 17-es SSR/Watanabe RS-8 felnik mind méretükkel, mind megjelenésükkel, tökéletesen illenek az autóhoz, ráadásul megfelelően kitöltik a kerékjáratokat. 






 

 

Forrás: Speedhunters