A harmadik nap kicsit még összeér az péntekivel, hiszen a munkálatok még tegnap késő éjszaka sem fejeződtek be az AMTS idei nyereményautójának átalakítása kapcsán a WestEnd City Center szívében. Bőven van még dolog a géppel, holnap estére pedig mindennek össze kell állni a hétfői bemutatóra - de haladunk!

Cikkünk folyamatosan frissül, nézzetek vissza később is, továbbá csekkoljátok galériánkat is, ahová új fotók érkeztek! 

Az éjszakázók között volt az AMTS hivatalos fényezőmestere, Gengeliczky Jani is, aki az - immáron patent módon passzoló - műanyag elemek végső finomításával és csiszolásával küzdött. Az elemek reggelre 100%-ig fóliázható állapotba is kerültek.

Apróság, de fontos művelet: helyére kerülnek a lökhárító "tuningrácsai" is. Egy fokkal könnyebb most a művelet, mint a tavalyi Audi TT bodykit sűrű szellőzői esetén.

A fóliás csapat reggel már a küszöbökkel kezdhetett. A kétszínű fóliázás miatt ezek - az egyébként egyszerű - elemek bevonása sem lesz éppen diadalmenet.

Készülőben a TOYO Tires brandes áttűnés az autó oldalán. A végeredmény igencsak ütős lesz, ma már el is készül - legalábbis az egyik oldalon biztosan.

A Bara Kárpit az egyik üléssel már végzett is. A minőségi bőrbevonatot autó-szerte a Tibike-Bőrike Bt. szállította.

Először a helyszínen az autó csomagterébe kerülő installáció alapja, melyet a Grandvoice Audio csapata eddig a műhelyében rejtegetett. Reményeik szerint be is fog férni majd a helyére :)

Tervezés ezerrel: várhatóan így figyelnek majd a MAC Audio hifirendszer erősítői a pótkerék helyén, amit a Hififutár webáruházából kerültek beszerzésre.


Egy utolsó küszöbpróba, immáron a fóliázott elemmel. Amint kész az átmenet a fóliázásban, véglegesen is a helyére kerülhet.

Milliméterek kérdése volt, de becsusszant a helyére az egyedi gyártású mélyláda is.

A zajszigetelés ismét az StP minőségi termékeinek felhasználásával készül, melyeket a Hififutártól szereztünk be,

Miután a Bara Kárpit elvégezte a bőrözést, helyükre kerültek a MAC Audio mélynyomói is.

A jobb oldal dekorációja a végéhez közelít. Az idei autóépítés főtámogatója a TOYO Tires és a hazai importőr, az Abroncs Kereskedőház (gumi.hu), így a Mustang is a neves abroncsmárka égisze alatt készül el.

Már csak a burkolat a híja és kész a csomagtér. Az installáció azonban idén nem csak a hifi-alkatrészeiből fog összeállni.

A nap végére megkezdődött a lökhárítók fóliázása is. A sok élnek köszönhetően ez sem lesz egyszerű mutatvány.

Már majdnem kész a csomagtartó: a slussz poént egy elektromos roller adja idén a környezettudatos közlekedés jegyében, melyet az Ultimate E-bike kínálatából választottunk ki. A patent kis járműnek nem csak a rögzítése lett az installációba tervezve, de menet közben még akkumulátorról is tudja majd tölteni majdani szerencsés gazdája. Hamarosan a roller is megkapja a Toyo színeiben pompázó fóliázást.

Így állunk most. Holnap folytatjuk! ;)

Az elkészült autót bárki megnyerheti, aki teljes árú felnőtt, vagy családi belépőjegyet vásárol a rendezvényre, akár elővételben, akár a rendezvény helyszínén márciusban. Sőt, belépőidet most akár a WestEndben is megvásárolhatod az építés ideje alatt az AMTS Autó Show standján, ha éppen arra jársz.

A nagyszabású szezonnyitó járműfesztivál jelszava idén is: Múlt, jelen és jövő autócsodái egy helyen. A bevásárlóközpont jól ismert szökőkútja helyére felépített installáció köré ennek megfelelően - az idén 100 éves Citroen tiszteletére - egy patika állapotú Kacsát, a csúcsragadozók terén egy Hyundai i30M-et, tuning vonalon pedig a DF Tuning egyik éptett Mustangját állítottuk ki. A versenysportos vonalat a Gender Racing formaautója, a környezettudatos közlekedést pedig az Ultimate Electric Bike járművei képviselik.

Várunk Téged is szeretettel a helyszínen, ahol egészen február 4-ig tekintheted meg kiállítva a járműveket! Galériánk pedig a mai nap képeivel egészült ki.

Forrás: Carstyling.hu