Lehet, hogy az amerikai autók nem tartoznak a világ legjobbjai közé és a régebbiek nem éppen arról voltak híresek, hogy élmény velük kanyarodni, viszont a V8 motorok ereje, hangja már önmagában elég a boldogsághoz és van bennük vagányság, amitől a volán mögött átjár az USA életérzés. Persze dögnehezek, sokat fogyasztanak, buta a futóművük és némelyik 5 literes motor 180 lóerős, de sokkal menőbb mint egy Octavia vagy új Swift vagy bármi más, ami műanyagmotoros, nagyon takarékos, de ugyanakkor nem túl hosszú időre van tervezve. 
 
Nézzük meg a képeken látható Corvette Stingray-t. 1973-ban gurult le a gyártósorról, de még mindig olyan a kiállása, hogy nincs olyan ember szerintem, aki ne bámulná meg alaposan. Persze ehhez azért szükség volt némi felújításra is, de az autó tulaja, Adam, nem sajnált a kocsitól semmit. Azt is tudni kell, hogy ez az autó csak hétvégi krúzolásra van, hétköznap pedig egy 911-es Porsche van használatban. 
 
Sima felújításnál többről van szó, úgyhogy nézzük meg, mi változott az autón! Először is ott van a géptető, ami alatt a gyári, 350-es, 5,7 literes dolgozik, ebbe ugyanis az R34 Nismo szellőzőjét építették be. Szokatlan megoldás, de egyáltalán nem zavaró, viszont nem ez az egyetlen japán elem a kocsin, mivel a toldat eredetileg a Honda CR-V-hez készült és ezt alakították át úgy, hogy tökéletesen passzoljon. Hihetetlen, mennyire összeillik a két teljesen idegen elem! 
 
Tovább haladva feltűnnek a felnik, amik szintén nem polcról leemelhető darabok. A C4 felnik már alapból jól állnának a kocsinak, de Adam ne szereti az egyszerű dolgokat, ezért kiszélesítette és 16"-ról, 18"-ra módosította a felnik méretét. Azt nem árulja el, hogy ki csinálta neki, úgyhogy nagyon valószínű, hogy ez az egyetlen példány létezik belőle. A felnikre levegős futómű engedi a kasznit. 
A beltérben nem történt változás, inkább komplett felújítás, gyári alkatrészek felhasználásával. 
 
IDE KATTINTVA találtok még képeket az autóról, illetve EZEN A LINKEN megtaláljátok a tulaj Instagram oldalát. 





 

 

Forrás: DLEDMV