A Carrera Go versenypálya minden autóbolond egyik titkos vágya. Az apukák rendszerint a gyereknek veszik, hogy aztán kiéljék ezt a vágyukat is. (Tudom, mert én is ezért vettem pár éve. hahota) Azonban egy sima körpályát vagy a külön vásárolt pályaszakaszokból épített egyedi pályákat is lehet fokozni. Itt van például Jeff Mosing. Miközben az igazi versenypályák mellett is otthonosan mozog, vagy a Jeff Motorsports ügyeit intézi még mindig marad ideje a saját autógyűjteményére is, és még kellett neki valami, amivel a maradék idejét áldozhatja. Így ruházott be a Dream Weaver névre hallgató miniatűr versenypályára. A Slot Mods Raceways egy olyan cég, ami az 1:32 méretarányú pályák és versenyautók gyártására specializálódott. Itt tényleg olyan valósághű termékeket lehet kapni, amik pont olyanok mint az igaziak, csak kicsiben. Ez már nem is játék, hanem inkább műalkotás! A Dream Weaver nem egy kifejezett pálya másolata, hanem 11 négyzetméteren elterülő valósághű pálya, ami tartalmazza a Sebring, a Virginia International Raceway, a Daytona, Laguna Seca és a  COTA egyes szakaszait. Emelkedők, éles kanyarok és domborzati különbségek is találhatók a pályán, úgyhogy aki azt hiszi, hogy állat módjára csak nyomni kell a gombot, az hamar kisodródhat! Erre hívja fel a figyelmet a pálya mentén, az élesebb kanyarok környékén szétszóródott alkatrészek tömkelege. Ugyanis nem csak maga a pálya és az autók, de a környezet is tartalmaz minden olyan apróságot, ami az igazi helyszíneken is megtalálható, természetesen a legaprólékosabban kidolgozva. Maguk a versenyautók sem akármilyen darabok! A formula gépektől, a kamionokon át, egészen a Le Mans-ban versenyző gépcsodákig, mindent megtalálhatunk. Valódi kikapcsolódás lehet a hideg téli estéken egy ilyen fantasztikus "játék" a haverokkal és mindenki újra gyereknek érezheti magát. Nem éppen olcsó mulatság ez sem, de még mindig kevesebbe kerül mint egy igazi versenyautó és a hibalehetőség is kisebb. Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Petroliciuos