Amerikában még a "stancekislányok" is mások. Amíg itthon néhányan kiégnek attól, hogy egy lány kereket tud cserélni magának, addig "odaát" komplett autókat építenek és nem is akármilyen szinten! Shay például durva gépet rakott össze és a végén olyan dolgokat is megtanult, amire nem is gondolnánk! 
 
A történet ott kezdődik, hogy Shay az apjának segített a garázsban autókat szerelni. Az alap dolgokat hamar elsajátította, majd rövid időn belül megtalálta az a kocsit, amit el tudott képzelni magának. A negyedik generációs Supra-t! Megvenni sosem annyira bonyolult, mint fenntartani vagy javítgatni. Erre Shay is hamar rájött, mivel egyik pillanatról a másikra csapágyas lett a motor. Ekkor hozta azt a döntést, hogy inkább egyedül újítja fel az egészet! A szerelés közben ráadásul megtanulta a kábelezés trükkjeit is, úgyhogy mindent egymaga végzett el és az alapos minkának, valamint beállításoknak köszönhetően sikerült elérnie a 600 lóerőt, keréken mérve! 
Az autó egyébként nem teljesen showcar, pedig lehetne az, mivel Shay pályanapokra is bátrna kijár vele, hiszen mégis csak egy sportautóról beszélünk! 
 
A 2JZ-GTE motor BC hajtórudakat, Borg Warner S366 turbót, 1000-es Fule Injector Clinic befecskendezőket, Mishimoto hűtőt, GReddy szívósort, FSR leömlőt, RMM pillangószelepet, Turbosmart wastegate-et, Tial lefújószelepet, Link G4+ vezérlőt kapott. A teljesen egyedi kipufogórendszer HKS Ti hátsó dobban végződik. A motorhoz CD009 6 sebességes váltó csatlakozik és Xcessive Manufacturing adapterek és kardán is szerepel a listán. 
A futóműnél HKS Hipermax IV állítható szett, TRD toronymerevítő és stabilizátor, hátra pedig Tanabe toronymerevítő került beépítésre. A kerékjáratokban Cosmis XT206R felnik forognak, 9,5 és 11x18 méretben, Michelin Pilot Super Sport gumikkal szerelve. Az első felnik mögött LS400 fékek és StopTech tárcsák lassítják az autót. 
 
A karosszériát Ridox első lökhárító, APR GT szárny, Top Secret motorháztető, Stillen küszöbök, Trial hátsó lökhárító és TRD widebody szett dobja fel. A hátsó lámpák egyedi átalakítású LED-es darabok, elöl pedig Morimoto lámpatestek világítanak. A beltérből kikerült a hátsó üléssor, TRD kormány és Bam Shifts váltógomb valamint karbon óracsoport burkolat és TRD műszerek szúrnak szemet. Az első üléseket az Interior Innovations újította fel. Persze a szórakoztatásról sem feldkeztek meg! Dupla DIN fejegység, Almani hangszórók, Kicker mélynyomó és Kenwodd erősítő gondoskodik arról, hogy ne csak a "wututu" szóljon egy hosszabb úton. 
 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok, ha pedig szeretnétek követni a tulajt Instagramon, akkor csak KATT IDE!





 

 

Forrás: Pasmag