2005-ben mutatták be az Audi RS4 B7 modellt, amit az E92 M3-nak és a C63 AMG-nek szántak ellenfélül. 4.2 szívó V8, 420 lóerővel, Quattro hajtás, 4,5 másodperces 0-100, 6 sebességes manuális váltó és mindez egy négyajtós modellben, de létezett kabrió és avant változat is. A karosszéria szélesebb, mint az átlagos A4 esetében, dögösebbek a lökhárítók, más a visszapillantó, szóval már ránézésre látszik, hogy ez nem egy 1.6-os modell. Az utastérben bőr sportülések és minden létező extrát belepakoltak, elvégre ez mégiscsak egy csúcsmodell. Azt, hogy mennyire okozott fejfájást az ellenfeleknek, nem tudni, de az RS4 nem túl gyakori és őszintén szólva a fent említett trióból bármelyiket elfogadnám.

A képeken látható példány viszont más. Elsőre ott van a fényezés. Az új Q8 Galaxy Balu árnyalata még vonzóbbá teszi az autót, de ez még nem volt elég a tulajnak és minden felirattól, és alu díszítőelemtől megszabadította az RS4-et, majd karbon elemekre cserélte azokat. Egy ilyen modell esetében nem mindent árulnak polcon, ezért pár dolog egyedileg készült, mint például a módosított fényszórók, amiknek a lencséjébe gravírozták az RS logo-t az EM Tuning szakemberei. A felnik úgy néznek ki, mintha eredeti Rotor-ok lennének, azonban ez csak a látszat, mivel a Forge Wheels USA készítette el ezeket a háromrészes, 20”-os görgőket.  A felnik mögött karbon-kerámia fékek lassítják az autót és persze az sem elhanyagolható szempont, hogy rendesen kitöltik a helyet is. Meg sem lepődünk, hogy Airlift Performance levegős rendszer engedi talajközeli magasságba az Audi-t és a jobb úttartás érdekében H&R stabilizátorok kerültek beszerelésre.
420 lóerő nem rossz még ma sem, de Charlie (az autó tulaja) többet akart, ezért a TTS Performance jóvoltából egy Rotrex C38 kompresszort szereltek fel, MRC Tuning Stage 3 programmal kiegészítve, valamint új kipufogórendszer is szerepel a módosítások listáján. A programnak köszönhetően úgynevezett „flat shift” váltás is megoldható, ami annyit tesz, hogy nem kell elvennünk a gázról a lábunkat, ha éppen versenyhelyzet van. A Michelin Pilot Sport 4S gumiknak most már 634 lóerőt kell elviselniük. Az utastérben nem bonyolították túl a dolgokat, de azért elég sok elemet karbonra cseréltek, így a kormány, az összes díszléc és még sok egyéb apróságon is a jellegzetes minta köszön vissza.

Bármilyen meglepő, az autó nem csak kiállításokon látható, hanem használva is van rendesen és nyáron Európa bármely pontján felbukkanhat, mivel Charlie szívesen kirándul Az Audi-val! 





 

 

Forrás: Powermagazine