A tunerek körében a karbon mindig is az egyik kedvenc anyag volt, csak éppen nem mindenki tud magának karbonozni vagy éppen karbon elemet legyártani, illetve nem mindenki engedheti meg magának azt a luxust, hogy komplett bodykit-et vegyen, hiszen a szénszálas elemek ára mindennek nevezhető, csak olcsónak nem. Egy időben karbon fólia lázban égett mindenki, ami olcsó megoldás volt, de sajnos látszott is rajta, hogy kis pénz, kis foci termék. 
 
Mike elég sokat utazott fiatalon. Rengetegszer járt Japánban és Németországban is és édesapjától örökölt egy nagy adag autóbuzériát is. A fater akkoriban egy Datsun Z-vel járkált és Mike egyből beleszeretett a formába. Amikor megjelent az új generációs Z, és abból is a 370Z, azonnal tudta, hogy neki kell egy! Később megvalósult ez az álom és elég hamar meg is piszkálta a gépet. Háromrészes felnik kerültek alá, de nagyjából gyári maradt minden más. Mike szerette a kocsit, de nagyon unalmasnak tartotta, így kitalálta, hogy egyedi, karbon widebody szettet fog készíteni/vásárolni magának. Mivel Mike katona, többször járt Afganisztánban és akármikor hazament, mindig egy kicsit közelebb került a cél eléréséhez, egészen addig, amíg nem talált egy komplett Veilside szettet, ami azért volt nagy dolog, mert Mike addig csak álmodozott egy ilyen szettről. 
 
Miután felkerült a komplett készlet, jöhetett az AMS karbon géptető, a hátsó sárvédők Niko Kit karbon szélesítéseket kaptak, az oszlopok, visszapillantók háza, a tető, a hátsó "nelásskirács", az Esprint 262 GT hátsó szárny és a kipufogók végei pedig mind karbonból készültek, vagy karbon takarót kaptak. Ezeken kívül Morimoto fényszórók és japán belpiacos hátsó lámpák, valamint egyedi fóliázás zárja a sort a külső átalakítások listáján. A kerékjáratokban háromrészes, Avant Garde AGL46 felnik forognak, amik elöl 10,5x20 ET-30, hátul pedig 14x20 ET-60 méretekkel töltik ki tisztességesen a helyet. A felnikre Airlift levegős rendszer engedi a kasznit, 3P vezérlővel kiegészítve. 
 
Az utastérben sem találunk kevés olyan elemet, ami ne karbonból lenne. Az ajtókárpitok, a középkonzol, a kiegészítő műszerek háza, az egyedi kormány, mind karbon. Ezek mellett Veilside váltó, Braum ülések 4 pontos övekkel kerültek még az autóba. 
További tervek között teljes fóliázás, egy Procharge feltöltő, Z1 programozás és F1 kipufogó szerepel. 
 
További képeket IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Slammedenuff